Megjelent: 6 éve

Sírva búcsúztak a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet munkatársai

Közel 200 ember veszítheti el a munkáját a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió bezárásával. Továbbra is bíznak benne, hogy együtt maradhatnak a szerkesztőségek - számol be róla az RTL Híradó.

A jó hangulatú műsor után, éjfélkor sírva fakadtak a munkatársak, amikor elhallgatott a Lánchíd Rádió. Érzelmes címlappal búcsúzott a Magyar Nemzet is, Pethő Tibor az alapító dédunokája azt írta, nem búcsúznak és elhallgatni sem fognak.

Az újságírók kedden tudták meg, hogy a tulajdonos, Simicska Lajos nem finanszírozza tovább a lapot. Az újság két szerkesztője, B. Molnár László és Bodac Péter az RTL-nek úgy nyilatkozott ennyi síró és könnyeit nyelő embert még nem látott.

A lap korábban milliárdos bevételre tett szert minden évben, főleg az állami hirdetésekből, de ez elmaradt mióta Simicska és Orbán viszonya megromlott. A 2012-es 752 milliós nyereségből, 2016-ban már 762 milliós veszteség lett.

György Péter megerősítette, hogy Schmidt Mária fia, az LMP elnökségi tagja, Ungár Péter bejelentette vásárlási szándékát. De részleteket egyelőre nem tudnak, Ungár annyit kért tőlük, hogy ameddig lehet maradjon együtt a szerkesztőség.

RTL Híradó
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk