kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Jó szezont zártak a balatoni vendéglátósok

Idén is komoly munkaerőgondokkal küszködtek, de jól sikerült a szezon a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozásoknak, akik jogszabály-módosítást kezdeményeznek az online-pénztárgépek használatában tapasztalt túl szigorú szabályozás miatt - hangzott el a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) sajtótájékoztatóján.

images

Kertész Rezső, a somogyi szervezet társelnöke elmondta, a megyéhez tartozó dél-balatoni térségben mintegy 1400 vendéglátó és 1600 kiskereskedelmi üzlet található, amelyek száma az elmúlt években érdemben nem változott. Ezek nyári árbevételét alapvetően a július második felében és az augusztus első felében tapasztalható vendégforgalom határozza meg, ami idén a kedvező időjárásnak is köszönhetően jónak bizonyult.

Beszámolt arról is, hogy jogszabály-módosítást kezdeményeznek a számla és nyugtaadási kötelezettség online-pénztárgépek használatára vonatkozó szabályozása miatt. Hangsúlyozta, azzal egyetértenek, ha valaki nem ad nyugtát, büntessék meg, de azzal már nem, hogy egy-egy kassza-záráskori eltérés, vagy a pénztárgép megkésett szervizelése miatt is bezárhassanak üzletet.

A tapasztalatok szerint jelentősen eltérő volt a különböző megyékből érkező ellenőrök büntetési gyakorlata, amiben egységesítést kérnek a dél-balatoni vendéglősök, mikro és kisvállalkozók - mondta Kertész Rezső. Összegzése során említést tett arról is, hogy "több empátiát" várnának el a vállalkozók a jövőben a hatósági ellenőröktől, akik bár mehettek volna bármely időpontban, időnként a fő étkezési időszakokban tartották fel egy-egy vendéglő személyzetét egy-másfél órákra.

A KISOSZ tagsága állást foglalt a tervezett szakmunkás-minimálbér emeléssel kapcsolatban, miszerint elfogadhatatlannak tartja, hogy a turizmus területén az országostól eltérő, annál több tízezer forinttal magasabb kötelező szakmunkás minimálbért fogadjanak el az ágazati megállapodás során. "Ez sok kisüzlet létét veszélyeztetné, amelyek 20-30 százaléka már most is pengeélen táncol" - fogalmazott a somogyi szervezet társelnöke.

Makkos Péter vendéglátós, a KISOSZ fonyódi térségének elnöke elmondta, idén nemcsak szakemberekből, hanem kiszolgáló személyzetből is nagy hiány mutatkozott, ami miatt helyenként tradicionális balatoni üzletek sem tudtak kinyitni, vagy zártak be előbb. Komoly pozitívumként emelte ki a strand- és szálláshelyfejlesztések, valamint a bő, színvonalas programkínálat kedvező hatásait a balatoni vendégforgalomra. Óriási gondnak nevezte ugyanakkor, hogy a frissen végzett szakemberek nem a szakmájukban helyezkednek el, illetve hogy irreálisan magas a bérigényük.

A vendéglátós-, illetve szakácsbérekről szólva elmondta, igen nagy volt a szórás a különböző vendéglátóhelyeken. Akadtak igen magas, átlag feletti bérek, de nem szabad elfelejteni, hogy a nyári szezonban a Balatonnál egy hónap alatt kéthónapnyit, vagyis 400 órákat dolgoznak a vendéglátósok, amiért eleve dupla bér jár - tette hozzá.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk