Megjelent: 17 éve

Mikor melyiket: munkaerő-közvetítés vagy kölcsönzés?

A nagyvállalatok a munkaerő-utánpótlást mára a leggyakrabban külső erőforrások bevonásával végzik. Arra a kérdésre azonban, hogy milyen esetekben, mely munkakörökre érdemes kölcsönözni a munkaerőt, és mikor érdemes közvetítőt bevonni az együttműködésbe, már megoszlanak a vélemények.

images

images

A nemzetközi cégek versenye a fogyasztókért, megrendelőkért a munkaerő-piacon a legjobbakért folytatott küzdelemben nyilvánul meg. Így a humánerőforrás-gazdálkodás területe mára a vállalkozások hatékonyságnövelésének központi kérdésévé vált. A nagyvállalatok a munkaerő-utánpótlást mára a leggyakrabban külső erőforrások bevonásával végzik. Arra a kérdésre azonban, hogy milyen esetekben, mely munkakörökre érdemes kölcsönözni a munkaerőt, és mikor érdemes közvetítőt bevonni az együttműködésbe, már megoszlanak a vélemények. Ahhoz, hogy a kis- és középvállalatok is képesek legyenek a hatékony humánerőforrás-gazdálkodás megteremtésére, jól kell ismerniük, hogy milyen megoldások állnak az ő rendelkezésükre is. Hiszen ahhoz, hogy a kkv-ból egyszer nagyvállalat legyen, úgy kell gondolkodnia, mint az igazi nagyvállalatoknak.

A vállalkozások munkaerő-igények fajtái

A vállalatok humánerőforrás igényeit csoportosíthatjuk az alábbi módon:
- állandó / időszakos jellegű munkára keresnek munkaerőt
- saját humánerőforrással toborozható a munkaerő / saját humánerőforrással nem toborozható a munkaerő (van saját HR-esük vagy nincs)
- saját humánerőforrással alkalmazható / saját humánerőforrással nem alkalmazható (saját alkalmazásra és adminisztrációra van kapacitás)
- standard a munkakör / nem standard a munkakör (más cégeknél is létezik ugyanilyen munkakör vagy sem)

Fontos, hogy ha már együttműködő partnert keresünk, mert úgy döntöttünk: nem tudunk, nem kívánunk magunk megbirkózni a toborzással, kiválasztással, alkalmazással, akkor a munkaerő megszerzésének módjában a funkcionalitásnak kell érvényesülnie, mint szempontnak, nem pedig az alkalmazási formának (azaz, hogy kölcsönözzük-e a munkaerőt vagy magunk alkalmazzuk, mert ez csupán technikai kérdés). A fenti csoportokba besorolás segít eldönteni, hogy mikor melyik változatot érdemes alkalmazni.

A humán szolgáltatások tipikus változatai

Most pedig ismerjük meg ezeket alaposabban!

Munkaerő-kölcsönzés

- állandó / időszakos munkaerő-igényre
- (rövid határidő miatt) saját humánerőforrással nem toborozható munkaerő megszerzésére
- (nagy létszám adminisztrációs igénye miatt) saját humánerőforrással nem alkalmazható munkaerő megszerzése esetében
- standard munkakörökre (azaz olyan esetekben, amikor hasonló munkakör más vállalkozásoknál is létezik. Pl. lakatos, villanyszerelő, de lehet pl. titkárnő, bérszámfejtő is).

Összefoglalva: standard munkakörök esetében alkalmazható, rövid határidővel (0-5 nap) szerezhetünk munkaerőt, akár időszakos jelleggel (néhány naptól néhány hónapig), válogatott (nagy munkabírású és jól termelő) munkaerőt biztosítanak számunkra a jobb kölcsönző cégek, csökkentett (minimális) adminisztrációval alkalmazhatjuk a munkaerőt, és garanciát is kapunk (ha nem felel meg valaki a kölcsönzött állományból, azonnal kérhetjük a cseréjét).

Munkaerő-közvetítés

- állandó munkaerő-igényre
- (rövid határidő miatt, vagy speciális szempontok miatt) saját humánerőforrással nem toborozható munkaerő megszerzésére
- saját humánerőforrással alkalmazható munkaerő megszerzésére
- standard és nem standard munkakörökre egyaránt (de főként standard esetében)

Az esetek többségében standard munkakörök esetében alkalmazható szolgáltatásfajta (fizikai munkakörök, pl. CNC-s, hegesztő, stb., ill. szellemi munkakörök esetében, mint pl. mérnök, könyvelő, programozó, stb.). 1-6 hetes határidő alatt, állandó foglalkoztatásra, válogatott munkaerőt biztosít számunkra a közvetítő cég, általában középtávra (2-3 év), cseregaranciával (he nem válik be a kiközvetített munkaerő, akkor a garanciális időn belül ismételt közvetítés történik).

Személyzeti tanácsadás

-állandó munkaerő-igényre
-saját humánerőforrással nem toborozható (speciális szempontok miatt) munkakörök betöltése esetén
-saját humánerőforrással alkalmazható munkakörökre
- nem standard munkakörök betöltésére

A kkv-k ma még ritkábban alkalmazzák ezt a szolgáltatást, mivel az esetek többségében speciális (tudást, tapasztalatot igénylő) munkakörök betöltésére szolgál, 4-25 hetes határidővel, állandó foglalkoztatásra, válogatott és speciálisan tesztelt munkaerőt biztosítanak a személyzeti tanácsadó cégek, hosszú távú alkalmazásra.

Miért is fizetünk?

A fentiekből látható módon, az egyes szolgáltatások tartalma más és más, tehát másfajta hozzáadott értékért kell fizetnünk, amikor ezeket a szolgáltatásokat választjuk.

Kölcsönzés esetén a rövid határidő, az időszakos jellegű munka, a nagy munkabírású és jól termelő munkaerő biztosítása, és a csökkentett (minimális) adminisztráció, valamint a garancia azok az előnyök, amelyeket a kölcsönző cég nyújt számunka. Ezért cserébe a természetesen minden munkakör esetére érvényes munkabér-költségen felül az (éves) munkabér kb. 10-15 százalékát fizetjük pluszban, havi részletekben elosztva (a kölcsönzési díjban).

Munkaerő-közvetítés során a rövid határidő (1-6 hét), a válogatott munkaerő és a cseregarancia azok a többletek, amelyekért fizetünk: tipikusan az (éves) munkabér kb. 16 százalékát, sikerdíjban

Személyzeti tanácsadás során a speciális (tudást, tapasztalatot igénylő) munkakörökre specializálódást, és a válogatott és speciálisan tesztelt munkaerő biztosítását fizetjük meg a szolgáltatási díjban, amely általában az (éves) munkabér kb. 20-30 százaléka, fix vagy sikerdíjas rendszerben

Átmenetben

A magyar gazdaság e területen még jócskán az átmeneti időszakát éli, amely abban is megmutatkozik, hogy miként alakultak át az egyes szolgáltatások jellegzetesen a magyar gazdaságra szabva (pl. a kölcsönzést ma még legtöbbször igen helytelenül a munkabér-költségek lefaragása céljából alkalmazzák; a személyzeti tanácsadók legtöbbször valójában csak közvetítést végeznek, mivel az adott szakterületen nincs meg a szükséges szakmai ismeret).

Hosszú távon azonban a szolgáltatások fajtája és minősége szerint maradnak talpon az egyes vállalkozások, és az ügyeskedés egyre kevésbé tud érvényesülni. Érdemes alaposan tájékozódni, a referenciákat figyelembe venni (lekérdezni), amikor partnert választunk a humánerőforrás-problémáink megoldására.

Ízelítő a TESK Magazin augusztusi számából

Tokár Péter
Ügyvezető igazgató
TESK Tanácsadó Kft, ESTET Hungária Munkaerő-kölcsönző Kft

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk