Megjelent: 17 éve

Működési zavaroktól tartanak a BKV szakszervezetei

A BKV működési zavaraihoz vezető lépés lenne, ha az új menedzsment a fővárosi vezetés nyomására szervezeti egységekre darabolná a céget, ami a társaság privatizálását segítené elő - mondta a 13 ezer dolgozóból mintegy 8500-at képviselő szakszervezeti szövetség egyik vezetője hétfő délutáni tájékoztatóján.

Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének alelnöke hangsúlyozta, hogy egy "felelősen gondolkodó, városi közlekedést működtető önkormányzat Európában sehol nem hozott létre hasonló jellegű vállalati struktúrát".

A szakszervezeti vezető szerint a főváros és a cég vezetői a privatizáció előkészítésének részeként olyan megoldásokat készítenek elő, amelyek működési zavarokat eredményeznek. A cégvezetés láthatóan elszánt, és kevésbé foglalkozik az új szervezeti felépítés szakmai buktatóival.

Közölte, a szakszervezetek "nincsenek megfélemlítve, állásukban veszélyeztetve, mint a vezetők nagy része", ezért készek véleményüket vállalni, a változások buktatóira rámutatni. "A munkahelyünk biztonságát viszont féltjük, és nem tudjuk elfogadni, hogy hónapokon keresztül bizonytalanságban tartsák a BKV Zrt. munkavállalóit" - szögezte le.

Magyar Nemzet Online
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk