Megjelent: 5 éve

Negyvenöt éves mélypontjára süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában

A brit statisztikai hivatal kedden azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban átlagosan 3,8 százalék volt az állástalanok aránya. Ez az 1974 végével zárult három hónap óta a legalacsonyabb szint – írja az MTI.

Az idén februárral záródott három hónapban a munkanélküliségi ráta magasabb, 3,9 százalék volt. A március végével zárult három hónapban a munkanélküliek száma 65 ezerrel, több mint két éve a legnagyobb mértékben zsugorodott. Az idei első negyedévben a foglalkoztatottak száma 99 ezerrel nőtt, a szakértők 135 ezres bővülést vártak.

A március végével zárult három hónapban a bérnövekedés - a bónuszokat is figyelembe véve - 3,2 százalékra lassult éves összevetésben a február végéig tartó három hónapban mért 3,5 százalékról, és kisebb volt a szakértők által várt 3,4 százaléknál.

Ugyancsak a brit statisztikai hivatal adatai szerint két negyedév csökkenés után az idei első három hónapban már nőtt, 58 ezerrel bővült az Európai Unióból származó munkavállalók száma a tavalyi első negyedévhez képest.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk