kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Nyáron ismét nőtt a munkanélküliek száma

A KSH jelentése szerint a 2007. június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 945 ezer, a munkanélkülieké 305 ezer fő volt, ami 7,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelent.

images

A vizsgált időszakban a 15-74 éves népesség 55,1 százaléka, a 15-64 éveseknek 62,1 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 65,1 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 945 ezer volt, ami lényegében megegyezett az előző év azonos időszakában mért értékkel. A korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 51,1 százaléknak, a nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoporté 57,6 százaléknak felelt meg.

A munkanélküliek száma a 2007. június-augusztusi időszakban 305 ezer, a munkanélküliségi ráta 7,2 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél, de kevéssel magasabb, mint az idei II. negyedévben - akkor 7,0 százalékos volt a munkanélküliség. (Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő júliusban: EU-15: 6,3 százalék; EU-27: 6,6 százalék.)

A munkanélküliek 19,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 18,3 százalék volt, 1,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti értéknél. A munkanélküliek 48,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk