kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Veres: Hatnak a gazdaság kifehérítésére bevezetett intézkedések

Az utóbbi hónapok foglalkoztatási adatai azt mutatják, hogy hatnak azok a kormányzati intézkedések, amelyeket a gazdaság kifehérítésére, az adófizetői bázis kiszélesítésére hoztak - vélekedett Veres János pénzügyminiszter hétfőn a Magyar Televízió reggeli műsorában.

A politikus megjegyezte, hogy a foglalkoztatás olyan ágazatokban emelkedett az elmúlt hónapokban, mint az építőipar, ahol 20 százalékos volt a növekedés, vagy a szolgáltatói szektoron belül a kereskedelemben és az ügynöki tevékenység körében. Ez utóbbi két terület az, ahol a pénzügyminiszter szerint színlelt szerződések szűntek meg nagy számban és a kifizetések a legális szférába kerültek.

Veres János szavai szerint kilenc, a legális foglalkoztatást ösztönző intézkedést hoztak. Ezek közül kiemelte azt, amely szerint februártól elektronikus módon be kell jelentenie az új foglalkoztatottakat a munkáltatóknak.

A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy részben ezen intézkedések révén sikerült elérni azt a 17 év óta nem tapasztalt állapotot, hogy az egészségügyi kassza egyensúlyban van, sem a bevételei nem maradnak el a tervezettől, sem a kiadásai nem haladják meg azt. Utalt arra is, hogy a legálisan adózók bázisának szélesítése teheti lehetővé az adóterhek csökkentését.

Népszabadság Online
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk