Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

A gazdaságélénkítési terv kiemelt célja, hogy mindenkinek legyen munkája

A kormány napokon belül bemutatja Magyarország történetének legnagyobb válságkezelési akciótervét, mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök által bejelentett "példátlan gazdaságélénkítési terv" egyik kiemelt célja az, hogy mindenkinek legyen munkája - írta keddi számában a Magyar Nemzet. Orbán Viktor kormányfő a gazdasági kamarák, valamint a jegybank és a vállalkozói érdekképviseletek vezetőivel folytatott videókonferenciáján jelentette be, hogy a kormány napokon belül bemutatja Magyarország történetének legnagyobb válságkezelési, a gazdaság újraindítását szolgáló akciótervét. A célokat segíti az idei költségvetés radikális átalakítása és a már készülő jövő évi büdzsé. A költségvetést hozzá kell igazítani a jelenlegi helyzethez és az év végéig előre jelzett változásokhoz, teljesen új büdzsét készíteni ugyanakkor nincs értelme, mivel a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben nem lehet tudni, mi történik a közeljövőben - idézte a lap a miniszterelnököt.

A lap kitért arra is, hogy ezzel egy időben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) átfogó, a munkahelyek megvédését és a hazai vállalkozásokat előnyben részesítő válságkezelésre tett részletes javaslatokat. A szervezet úgy látja, az állami szerepvállalás dominanciája mellett a vállalkozásoknak, vagyis a munkaadóknak és a munkavállalóknak is részt kell venniük a tehervállalásban, elsődleges feladat a kínálati oldalon jelentkező krízis kezelése.

A kamara négy területen fogalmazott meg egyfelől azonnali, a járvány miatt hozott korlátozások feloldásáig szükséges intézkedéseket, másfelől középtávú, a gazdaság újraindításának időszakára tett javaslatokat: a Nemzeti Válságkezelési Alap felállítása, garancia a munkahelyek megtartására, a kialakult munkanélküliség azonnali kezelése, az életképes hazai vállalkozói kör kiemelt támogatása, kiegészítve a közjó érdekeit szolgáló intézkedésekkel. Az MKIK javaslata szerint csak azoknak a vállalkozásoknak járna támogatás, amelyek kötelezettségeket vállalnak, beleértve az értéklánc átalakítását, a termelékenységnövelést és a munkavállalók megtartását - ismerteti a Magyar Nemzet.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air

A technológia segítségével a pilóták alaposan megismerkedjenek az Airbus repülőgépekkel és gyakorolhatják a legfontosabb műveleteket. Teljes cikk