Megjelent: 5 éve

Hullanak a nők a Wall Streetről

A recesszió nem bánt kíméletesen a női munkavállalókkal a Wall Streeten. A Bloomberg tőzsdei hírügynökség szerint a férfiakhoz képest még annak ellenére is ötször annyi nő vesztette el a munkáját a recesszió elején a pénzügyi szektorban, hogy eleve kisebbségben voltak.

A fiatal munkavállalók között a változás még szembetűnőbb: a 25-30 éves nők esetében 16,5, a 20-24 éveseknél pedig 21,8 százalékos a csökkenés. Vagyis egyre kevesebb nő dolgozik a Wall Streeten. Sőt, az a kevés is, aki ott kezdi pályáját, később vagy saját elhatározásból hagyja ott vagy kiszorítják - állapítja meg az elemzés. Ennek egyik okaként a technológiát és a kiszervezéseket (outsourcing) említi a WSJ, mások viszont a pénzügyi szektorban a nőkkel szemben élő sztereotípiákat hozzák fel okként.


Macsónak tartják a nők a befektetési pályát


A hagyományos vélekedés szerint ugyanis a nők eleve nem is keresik maguktól az ilyen típusú munkákat, egyrészt mert jobban értékelik a munka és magánélet közötti egyensúlyt, másrészt mert tudják, hogy a Wall Streeten ezt nem is találják meg. Egyszerűen olyan munkát keresnek, amely kevesebb stresszel, kevesebb munkaórával jár és a családjukkal több időt tölthetnek.


Egy kutatás, amit top üzleti iskolák MBA-képzésén részt vevők között végeztek, viszont arra mutatott rá, hogy a nők azért nem találják vonzónak a pénzügyi - különösen a befektetési banki - karriert, mert ezeket a pályákat macsó karriernek látják, és eleve azt feltételezik, hogy ilyen állásokra nőket nem is vesznek fel. Ezért még ha ilyen irányú végzettséggel is rendelkeztek, inkább az üzletfejlesztés és marketing felé orientálódtak és inkább a pénzügyi vezetői (CFO) pozíciókat célozzák meg – írja a Napi Gazdaság.


2010. november 5.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek