kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Nyolcezer acélgyári munkás sztrájkol Olaszországban

Az érdekképviselet szerint a sztrájk éppúgy szól a tulajdonosnak mint a kormánynak.

Huszonnégy órás sztrájkot indítottak a szakszervezetek a dél-olaszországi Ilva acélgyárban szerda délután, így tiltakozva a tulajdonos ArcelorMittal távozási szándékával szemben, miközben a római kormány tárgyalóasztalnál igyekszik megakadályozni a brit-indiai csoport szerződésbontását. Ahogy Giuseppe Conte miniszterelnök a római kormánypalotában megkezdte az egyeztetést az ArcelorMittal képviselőivel, az Ilva több mint 8 ezer dolgozója munkabeszüntetésbe kezdett. A Fiom-Cisl fémipari szakszervezeti tömörülés meghirdette sztrájk a tulajdonosnak éppúgy szól mint a kormánynak - hangoztatta az érdekképviselet.

Giuseppe Conte a találkozó előtt hangoztatta, hogy az ArcelorMittalnak tiszteletben kell tartania kötelezettségeit, és a kormány semmilyen "alibit" nem fogad el. A tárgyaláson az olasz kormány több tagja, köztük Stefano Patuanelli gazdasági fejlesztésért felelős miniszter is részt vesz. A nemzetközi csoportot a tulajdonos és egyben vezérigazgató Lakshimi Mittal és a pénzügyi igazgató Aditya Mittal képviseli.

A brit-indiai acélcsoport hétfőn jelentette be, hogy nem kívánja megerősíteni korábbi szerződéseit, és visszaszolgáltatja az államnak az olaszországi gyárakat, ahol több mint 10 ezren dolgoznak. A kormány keddre hívott össze egyeztetést, de ezt szerdára halasztották.


MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk