Megjelent: 16 éve

Bruttó 750 ezres képviselői fizetést javasol az MSZP

Bruttó 750 ezer forintos képviselői fizetést javasol az MSZP frakciója a ma reggeli ötpárti tárgyaláson. A szocialisták továbbá 110 ezer forintban maximalizálnák a szállásköltségeket, és adókötelessé tennék minden jövedelmüket - írja a Világgazdaság.

images

A tervezet szerint a köztisztviselői alapdíj 18-20-szorosát adnák alapdíjként a honatyáknak, miközben csökkentenék a pótlékok kulcsait, s a fővárostól való távolságot és a választókörzet nagyságát alkalmaznák szorzóként. Minden képviselői jövedelmet adókötelessé tennének, a szállásköltség megtérítését, amelynek maximális értékét havi 110 ezer forintban határozták meg, pedig számlához kötnék. Így egy budapesti, egy parlamenti bizottsági tagsággal rendelkező képviselő a jövőben körülbelül 800 ezer forintos bruttó keresetet érne el, míg egy vidéki, viszonylag nagyobb választókörzetű társa 1,1 milliósat.

A frakciótagoknak az összeférhetetlenség terén is sikerült megegyezniük, javaslatuk szerint 2011. január elsejétől a polgármesterek, a megyei közgyűlési elnökök, az alpolgármesterek, a főpolgármester és helyettesei nem lehetnek parlamenti képviselők. Azaz 2010-ben még mindkét posztért indulhatnak a választásokon, de az egyikről majd le kell mondaniuk.

A politika megtisztítását szorgalmazó törvényjavaslat ma kerül először az ötpárt elé, tárgyalása leghamarabb október 29-én kezdődhet meg. A Világgazdaság értesülései szerint a Fidesz nem fogja támogatni a házszabálytól való eltérést, azaz a javaslatok gyorsított ütemű tárgyalását, mivel először inkább megnézné a közvélemény reakcióját az egymillió forintos képviselői fizetést illetően, szerintük ugyanis ez éles ellenállásba fog ütközni. A polgármesteri-képviselői összeférhetetlenséggel viszont nemcsak hogy egyetértenek, de még előre is hoznák a dátumot, ők már a jövő év elejétől hatályba léptetnék a szabályt.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk