kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Megkönnyíti a szerelők életét az egyik japán autógyártó

Öt európai országban kiterjesztett valóságot alkalmazó kísérletbe fogott a Lexus. Most még csak a szerelőknek segít, de később már az ügyfeleket is szolgálhatja.

Manapság repülő szerelők utaznak a világban, amikor egy márkaszerviz nem tud megoldást találni a problémára. A Lexus most ezt is forradalmasíthatja -írja a vezess.hu

Jelenleg, ha gond akadna, az európai központból útnak indul egy szakértő, szemrevételezi az esetet, és jó eséllyel segít megoldani a problémát. Ilyenkor a több tízmillió forintos luxuskocsi napokig állhat a szervizben. Erre hozhat időhatékony megoldást a kiterjesztett valóság, azaz a virtuális képet a tényleges világra rávetítő technológia. A Lexus szerelői különleges szemüveget kapnak - valójában egy fejpántot, rajta egy kamerával, egy zajszűrős mikrofonnal, valamint egy kijelzővel. Amit ők látnak, azt látja a kamera által továbbított képen a központi szakértő, így az esetek egy részében az utóbbi saját irodájából orvosolhatja a problémát - például úgy, hogy ábrákat, dokumentációt, fényképet küld a szerelő virtuális valóság szemüvegére.

A technológia arra is alkalmas, hogy közvetlenül az ügyfélnek továbbítsák a képet: így a vásárló nem akar feltétlenül ott lenni a szervizben, amíg javítják az autóját, ez pedig mindenkinek kényelmesebb és biztonságosabb. De a kiterjesztett valóság az online eladásokban is szerephez juthat: az ügyfél csak elmondja az értékesítőnek, milyen részletekre kíváncsi, és az közelről megmutathatja neki az autó elemeit. A kísérleti projekt az öt legnagyobb európai autópiacon zajlik, egészen decemberig. Ha sikeresnek bizonyul, hamarosan élesben is bevezethetik.

vezess.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk

Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk