kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Kevesebben vesznek részt a munkaerőpiaci programokban

Átrendeződött az egyes munkaerőpiaci programokban résztvevők létszáma az utóbbi években, jóval kevesebb munkahelyet létesíthetnek támogatással a munkáltatók, viszont lényegesen több munkanélkülit alkalmazhatnak járulékkedvezménnyel - derül ki a Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiadott tanulmánykötetből.

images

Az új munkahelyek létesítéséhez adott támogatással a foglalkoztatásba bevontak létszáma 1999-ben még 17.500 volt, 2005-ben 3.800. A Munkaerőpiaci Alap járulékátvállalásával felvettek létszáma viszont 1999-ben 2.300 volt, 2005-ben pedig 10.700.

Nagyobb volt a létszáma 1999-hez képest 2005-ben a munkahelyfenntartáshoz adott támogatás révén továbbfoglalkoztatottaknak is. A két év létszámadata: 10.000 illetve 14.000. Ezt a támogatást az átmeneti gazdasági gondok miatti leépítés helyett a további foglalkoztatást vállaló munkáltatók nyerhetik el.

A közhasznú foglalkoztatásban résztvevők száma viszont csökkent. Ezeket a munkákat főként az önkormányzatok szervezik a Munkaerőpiaci Alap támogatásával. A közhasznú munkákon résztvevők száma 1999-ben 120.600 volt, 2005-ben 79.400. A bérátvállalással foglalkoztatott létszám is csökkent, 51.700-ról 37.700-ra.

A pályakezdők támogatott foglalkoztatási programjaiban nagyjából ugyanannyian vesznek részt, a két adat 21.000 és 18.200. Csökkenést mutat a különféle munkaerőpiaci képzésekben résztvevők száma: 84.800-ról 43.700-ra mérséklődött a számuk. A különféle programokban résztvevők összlétszáma is csökkenést mutat, 328.500-ról 221.200-ra.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk