Megjelent: 4 éve

A diákmunkának is odavágott a járvány

Veszélybe kerülhet azoknak az egyetemistáknak az egzisztenciája, akik munkából fedezték lakhatásukat és a tandíjukat.

images

Dénes Rajmund, a Mind-Diák Iskolai Szövetkezet igazgatója az InfoRádiónak azt mondta, hogy a járvány kitörése előtt a diákszövetkezetek öntötték magukból a munkalehetőségeket, ezek nagy része viszont most megszűnt, amivel az egyetemisták egy részének az egzisztenciája is veszélybe került, mivel munkából fedezték lakhatásukat és a tandíjukat.

A gazdaságba fokozatosan szivárgott át a vírus okozta válság: március előtt nem volt annyi diákmunkaerőnk, hogy az összes ügyfelünket ki tudtuk volna szolgálni, március közepétől-végétől azonban folyamatosan érzékelhető a diákgyakornokoknak és a termelési-szolgáltatási szektorban foglalkoztatott diákmunkavállalók arányának a jelentős csökkenése” – idézte fel az igazgató, hozzátéve, hogy sok diák megélhetése lehetetlenülhet el teljes egészében a járvány miatt.

Folyamatosan kommunikálunk a kormánnyal, megoldási javaslatot küldtünk, melyek ennek a szektornak a foglalkoztatás-visszaesésből adódó gondjaira, illetve azoknál a diákoknál, akinél kiesett az állandó jövedelem, átmeneti megoldást, segítő intézkedést jelenthetne” – mondta Dénes Rajmund. Úgy látja, ha újraindul a gazdaság, a munkanélküliség mértékétől függetlenül is lesz igény a diákmunkásokra. Meglátása szerint a 2008-2012 közötti válságot nem lehet összehasonlítani a mostanival.

Ha sikerül kordában tartani és megfékezni a vírushelyzetet, akkor ez most egy mélyrepülés lesz, akár rosszabb is, mint az akkori gazdasági válságvolt, viszont gyorsabb is lesz a kilábalás” – jelentette ki. Dénes Rajmund szerint a vendéglátásban, szállodaiparban, turisztikában tevékenykedő megrendelők, cégek, ügyfelek gyorsan talpra tudnak majd állni, és visszaveszik a saját dolgozói állományt. „Olyan munkaerőpiaci helyzet van nemcsak Magyarországon, de a világon is, hogy a gyakorlott szakképzett és szakképzetlen munkaerőre mindenhol szükség van” – hívta fel a figyelmet.

InfoRádió
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk