Megjelent: 5 éve

Erős cégalapítási kedvvel indult 2019

Tovább erősödik a cégalapítási kedv 2019-ben is, 5100 új cég indult az év első 2 hónapjában.

„Úgy tűnik, idén újabb cégalapítási hullámmal indul az év, a januári és a februári cégalapítási értékek több mint 10 százalékkal haladják meg az előző évi átlagot” - kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Optimista szemmel nézve úgy tűnik, hogy a növekvő gazdasági teljesítmény egyre több cégalapítást indukál. Kicsit szkeptikusabb értelmezésben viszont azt is látni, hogy a cégek száma összességében még mindig csökken.
Hosszabb időszakot vizsgálva az látszik, hogy 2015 óta növekszik a cégalapítások száma Magyarországon, de a növekedés évi 3-4 százalék körül mozgott csak. A mostani 10 százalékos ugrás újszerűnek tűnik, ugyanakkor még nem biztos, hogy állandósul egész évre.

A januári cégalapítási érték jóval magasabb az előző évek januárjaihoz viszonyítva, de a február már jobban illeszkedik a trendbe. A szezonalitást vizsgálva érdekes módon az látszik, hogy február hagyományosan erős hónap. Vélhetően ebben az is benne van, hogy az év vége környékén született üzleti tervek csak február környékén realizálódnak cégalapításokban.

„A szkeptikus szemlélő viszont az időszakban a megugró cégtörlési számokat emelhetné ki és jó okkal” - jelezte az Opten szakértője. Egyrészt a cégtörlések még mindig jóval magasabbak a cégalapítási számoknál, másrészt a cégtörlések még a cégalapításoknál is jobban emelkedtek. A cégtörlések száma 25 százalékos emelkedést mutat az előző évi átlaghoz képest, ami azért is nagyon meglepő, mert a cégtörlések az elmúlt években már csökkenőben voltak.

Ugyanakkor a magas cégtörlési szám vélhetően nem fog állandósulni egész évre. A szezonalitást vizsgálva, mind a január, mind a február kiugró értékeket szokott hozni, elsősorban a végelszámolásoknak köszönhetően. Tehát sok cégtulajdonos az év eleji időszakot preferálja cégének szabályos megszüntetésének megkezdésére.

Az Opten - Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) februári értéke átlagosan 10-11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten - CFI Hajdú-Bihar, Vas és Veszprém megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun- Szolnok és Nógrád megye produkálta.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk