kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Hadjáratot indít a feketegazdaság ellen a kormány

A kormány felkérte a vámhatóságot, az adóhatóságot, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt, valamint az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőséget, hogy szeptember végéig dolgozzanak ki egy intézkedéscsomagot a feketegazdaság visszaszorítása érdekében - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

A kormányfő elképzelései között szerepel annak a lehetősége, hogy az adóhivatal a feketefoglalkoztatás teljes idejére, de legalább 3 hónapra visszamenőleg becsléssel megállapítsa a közterheket, illetve egy építési beruházás esetén az anyagköltség elemzésével a fizetendő általános forgalmi adót. A cigarettacsempészet ellen is hatékonyabban szeretne fellépni, ennek megoldását a fokozottabb ellenőrzések mellett a vonalkódos zárjegyek január elsejei bevezetésében látja.

Becslések szerint Magyarországon a feketegazdaság aránya eléri a GDP 18 százalékát, ami körülbelül mintegy 4 ezermilliárd forintot jelent. A kormány ezt kívánja csökkenteni legalább 2-3 százalékponttal, hogy több százmilliárd forint többletbevétellel gazdagíthassa a költségvetést. Szándékaik szerint a befolyt összeget a magyar oktatás és kultúra fejlesztésére, illetve adóterhek csökkentésére fordítaná.

Mindehhez azonban meg kell várni a fentebb sorolt hivataloknak és hatóságoknak a javaslatait, amelyek alapján törvény-, illetve rendeletmódosítások születhetnek - számol be az Info Rádió.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek