kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Spórolási tippek Y generációsoknak

Az Y generációra gyakran rámondják, hogy önmagával van elfoglalva, türelmetlen és kvázi úgy érzi járnak neki dolgok. Persze, ugyanúgy ahogy bármilyen más esetben itt sem lehet egy teljes generációt egy masszának tekinteni. A Forbes mégis felfedezett néhány általános hibát, amit ennek a generációnak a tagjai elkövetnek a pénzügyeik terén.

Például számos előrejelzés jelent már meg arról, hogy kérdéses, hogy nem csak az Y generációnak, hanem már az előttük jövőknek is mennyiben lesz biztosítva a nyugdíja a nyugdíjrendszer fenntarthatósága miatt. Így a diákhitel törlesztése mellett jó, ha a nyugdíjra is időben elkezdenek spórolni a fiatalok.

Az Y generációsokat konzervatívnak tarják befektetések szempontjából, kevéssé szeretnek kockáztatni, mert látták a gazdasági válság hatásait, többek közt ahogy a szüleik elvesztették munkájukat. A Forbes tanácsadója szerint az a legjobb befektetés, ami 65 éves korra hozza a legtöbb hasznot.

Érdemes tudatosan és óvatosan használni a hitelkártyát. A menő helyen lakás, szórakozás sokba kerül, de tényleges fedezet nélkül kockázatos lehet az ilyen életforma.

Sok Y generációs fiatal halasztja a felnőtté válást, az önállósodást, nehezebben hoz meg pénzügyi döntéseket is. A lap szakértőjének tanácsa: “Mielőtt megveszel valamit, akár csak olyan apróságot, mint egy kávét a Starbucksban, érdemes átgondolni, hogy akkor is megtennéd-e, ha nem osztod meg a közösségi médiában”.

Forbes.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk