kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Legnépszerűbb diákmunkák

Az iskolaszövetkezetekbe idén sokkal több, majdnem kétszer annyi 18 év alatti jelentkezett, mint tavaly. A legnépszerűbb foglalkozások: a hostess, az animátor és a turisztikai referens - írja az eduline.

Az oldal a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői által készített felmérésre hivatkozik melyből az is kiderül, hogy általában 800-1000 forintos órabérért dolgoznak a fiatalok, és könnyű diákként elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

Pataki Zoltán, az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet elnöke elmondta a diákbérek a mindenkori minimálbérhez igazodnak, ami jelenleg, bruttó 733 forintóránként. A legtöbb iskolaszövetkezetnél a minimálbéres pozíció esetében nem feltétel, hogy a diák az adott területről rendelkezzen szaktudással, általában bruttó 750 és 800 forint közötti órabért lehet keresni. A hétvégi munkavégzést pótlék illet, így akár 50 vagy 100 százalékkal több bérrel lehet kalkulálni. Amikor a munka igényel bizonyos kiemelkedő kompetenciákat, akár 1200 forintos bruttó bér is elérhető óránként. Szakmai munkák esetén az alapbér már bruttó 1100 forinttól indul. Mérnök-informatikus, PHP fejlesztő, fordítói pozíciókban az órabér 1500 és 2000 forint között mozog” - írja a lap.

A szövetkezet vezetője hozzátette vannak olyan pozíciók, mint pl a bolti eladó, a pénztáros, a raktári munka vagy a gyorséttermi dolgozó. A host/hostess, rendezvény kisegítői vagy call centeres pozíciók betöltéséhez kellenek bizonyos kompetenciák. Szakmai munkák esetén viszont szükséges a szaktudás, vagy magasfokú nyelvtudás pl. HR- marketing- vagy pénzügyi asszisztensi munkák.

"Van, aki mindennél fontosabbnak tartja, hogy már a diák évei alatt elkezdje a karrierje építését, vannak olyanok is, akik ugyan komoly tanulmányokat folytatnak, de szeretnek kikapcsolódni munka közben, így egy bolti kisegítői vagy rendezvényes munkát választanak. Olyan, hogy slágermunka nincs” - mondta a szövetkezeti elnök a lapnak.

HVG eduline
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk

Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk