kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Foglalkoztatási bizottság: szavazás a plusz egy havi illetmény kifizetéséről

Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága a plusz egy havi illetmény előrehozott kifizetését szabályozó törvénymódosítási javaslatot a testület hétfői ülésén.

Az általános vitára bocsátást a kormánypárti képviselők támogatták, az ellenzéki képviselők nem szavaztak, hivatkozva arra, hogy még nem volt elegendő idejük a javaslat tanulmányozására, konzultációkra.

Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára elmondta, hogy a törvényjavaslat az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és a kormány között létrejött, február 19-i megállapodásban foglaltak szerint módosítaná a plusz egy havi kereset kifizetésének gyakorlatát. Ezt a plusz egy havi illetményt nem a tárgyévet követő januárban, hanem a tárgyévben havonként kapnák meg a munkavállalók. Az idén július 1-jétől kezdődne ez az előrehozott kifizetés. Az előlegszerű kifizetés és a teljes plusz egy havi illetmény különbségét a tárgyévet követő januárban számolnák el.

A szakállamtitkár utalt arra, hogy 2009-től szándékaik szerint az eddigi januárról ismét a tárgyév decemberére hoznák vissza a plusz egy havi illetmény kifizetését. A költségvetési mérleget a jelenlegi törvényjavaslatban szereplő előlegszerű kifizetés nem befolyásolja, csak pénzforgalmi intézkedések szükségesek teljesítéséhez - hangsúlyozta a szakállamtitkár.

Bernáth Ildikó (Fidesz) a bizottság alelnöke arról érdeklődött, hogy az önkormányzatok miként kapják meg a kifizetésekhez szükséges fedezetet. Herczog László elmondta, egyeztettek az önkormányzati képviseletekkel. A költségvetés az idei kifizetéseket címzett támogatásként biztosítja az önkormányzatoknak, az ezt követő időszakban is valamilyen támogatási formában hozzájutnak az önkormányzatok ehhez a pénzhez.

V. Németh Zsolt (KDNP) azt kifogásolta, hogy a megállapodás gyakorlatilag nem jelent többletkeresetet a közszolgálat dolgozóinak, csak azt kapják meg évközben, amihez egyébként is hozzájutnának a következő év januárjában. Már az is ellentétes volt a plusz egy havi illetmény eredeti céljával, hogy december helyett a következő év januárjában fizették ki, ez a forma se szolgálja azt, hogy az év végén egy összegben jussanak hozzá a munkavállalók legalább egy havi keresethez.

Herczog László válaszában elmondta: ez egy lehetőség, mindenki szabadon dönthet, hogy havonként használja-e fel ezt az összeget, vagy havonként félreteszi és egy összegben hasznosítja év végén.

A bizottság egyhangúlag támogatta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) munkavédelemre és munkaviszonyra vonatkozó keretegyezményével, ajánlásával kapcsolatos beszámoló és országgyűlési határozati javaslat általános vitáját.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk