kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Kinevezés az AAM-nél

Előre lépett a munkahelyi szakmai ranglétrán és vezérigazgatóként folytatja az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-nél Szűcs Zoltán.

Az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. élére új vezérigazgatót neveztek ki. Szűcs Zoltán (37) tíz éve csatlakozott az AAM csapatához, tanácsadóként kezdett a vállalatnál, ahol egy év után vezető tanácsadóvá, majd menedzserré lépett elő. Üzletfejlesztési igazgatóként 2003-tól ő felelt az AAM teljes üzleti tevékenységének koordinációjáért.

Az AAM-nél eltöltött évek során számos tanfolyamon, továbbképzésen bővítette tudását, 2003-ban CMC (Certified Management Consultant - bejegyzett vezetési tanácsadó) minősítést szerzett. "Célom, hogy az AAM hatékony és eredményes működésének biztosításával megőrizzük vezető szerepünket Magyarországon, mely egyúttal szilárd alapként szolgál nemzetközi terjeszkedésünk újabb állomásaihoz. Mindezek eredményeként a tavalyi, cégcsoport szintű, közel 3,5 milliárdos árbevételünk idén várhatóan 15-20 százalékkal nő majd" - nyilatkozta előléptetése után Szűcs Zoltán.

Az új vezérigazgató kinevezésével Dr. Kornai Gábor, az AAM alapítója és korábbi elnök-vezérigazgatója, a továbbiakban a vállalat elnökeként, elsősorban az AAM stratégiájára és jövőképére koncentrál.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új... Teljes cikk