Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Ötmillió forintig adómentesen támogatható a dolgozó lakásvásárlásra

A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Az akár havi 83 ezer forintos juttatás cafeteria elemként is választható - írja az MTI.

Az adómentes támogatást a lakáshitel törlesztése mellett új vagy használt lakás vásárlására, építésére, korszerűsítésére, akadálymentesítésére és legalább egy lakószobával történő bővítésére is fel lehet használni. A munkáltató a lakás értékének 30 százalékát, öt év alatt maximum 5 millió forintot adhat ilyen támogatásként adómentesen.

Ahol a munkáltató a cafeteriarendszerben biztosít dolgozó számára a béren túl is különféle juttatásokat, ott, mivel jellemzően az év elején kell dönteni, az érintetteknek érdemes megfontolni a lakáscafeteria választását. Nagyon kedvező lehetőség az adómentesen adható lakáscafeteria, hiszen a juttatást egy az egyben, mindenféle levonás nélkül kapja meg a munkavállaló, ugyanis semmilyen közterhet nem kell fizetni utána - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

2016 óta már arra a lakásra is igénybe vehető a támogatás, ahol a szobaszám egy-két együttlakó családtag esetén nem haladja meg a három szobát, három-négy ember esetén pedig a négy szobát. Ezen felül minden további ember esetén egy lakószobával nő a méltányolható méret maximális értéke.

Az adóhivatalhoz beérkezett adatok szerint 2016-ban a lakáscafeterianak köszönhetően 41 ezer munkavállaló csökkentette összességében 18 milliárd forinttal lakáscélra felvett hitelét - mondta Tállai András.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk