Megjelent: 4 éve

Pest megyében van a legnagyobb hiány postásokból

A HelloVidék utánajárt az ország mely területén van a legnagyobb létszámhiány a Magyar Postánál. Akadnak olyan helyek, ahol már nincs kézbesítő, így a lakóknak be kell menniük a postára, hogy átvegyék leveleiket. Jelenleg 335 betöltetlen állás van a Magyar Postánál, főleg kézbesítőket, logisztikai küldeményfeldolgozókat, gépjárművezetőket és postai ügyfélszolgálati ügyintézőket keresnek.

images

Rajkán sincs már kézbesítő, és ez komoly problémát jelent az ablak mögötti dolgozóknak is, kapacitásproblémákat okozott. A lap szerint az is előfordul, hogy hét közben hosszabb-rövidebb időre kénytelenek bezárni a rajkai postahivatalt, mivel az ott dolgozók is besegítenek az elmaradt levelek kihordásában.

A posta folyamatos toborzással, hirdetésekkel próbálja mielőbb az üres állásokat betölteni. A rajkai posta épületén a korábbi években felújításra került a tető, a kerítés, megtörtént a nyílászárók cseréje, valamint idén további felújítások is várhatók - reagált a Magyar Posta a problémára.

Országos szinten a Postánál 213 általános iskolai végzettséggel betölthető üres álláshely van, 109 álláshoz középfokú végzettség (érettségi, szakképzettség, OKJ) szükséges, valamint 13 betöltendő diplomás álláshely van. Budapesten 89, Pest megyében 90 üres álláshely van. Az ország nyugati felében 80, a keleti országrészben 70 betöltetlen álláshely van.

hellovidek

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk