Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Nem állítja le a szerdai sztrájkot a Liga

Nem állítja le a november 21-re több ágazatban tervezett országos sztrájkot a Liga Szakszervezetek - jelentette Gaskó István, az érdekképviselet elnöke a hétfői budapesti sztrájkegyeztetésen.

A szakszervezeti vezető elmondta: számukra nem elfogadható a kormány válasza követeléseikre. Nem tudják elfogadni, hogy a kormány lényegében ragaszkodik a jövő évi nyugdíjszámítási mód alkalmazásához, amely lényegesen csökkenti a jövő évtől nyugdíjba vonulók nyugdíját.

Gaskó István hozzátette, hogy az egészségbiztosítás reformjára vonatkozó törvényjavaslatot sem hajlandó visszavonni a kormány. Annak módosításaival pedig nem érhető el az érdeképviseletek számára kívánatos eredmény. A korkedvezményes nyugdíjazás szabályainak módosítására kidolgozott ütemtervet átvették a kormánytól, és azt tanulmányozni kívánják.

Vita bontakozott ki a tárgyaláson a folytatást illetően Gaskó István és Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, a kormányzati tárgyalócsoport vezetője között. Csizmár Gábor azt javasolta, hogy a tárgyalásokat az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) keretei között folytassák, hogy abba beleszólása lehessen az OÉT többi munkavállalói képviseletének, illetve a munkáltatói érdekképviselteknek is.

Gaskó István ragaszkodott ahhoz, hogy a Liga Szakszervezetek, illetve a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a kormányzati tárgyalócsoport közötti sztrájkegyeztetést folytassák. Mint mondta ezeket a tárgyalásokat érdemes lenne akár kedden és szerdán is folytatni, mert ugyan a sztrájk egészét már nem lehet leállítani, de egyes sztrájkokat még visszavonhatnának egy megállapodás esetén. A további tárgyalásoknak azért is helyük van, mert követeléseik a szerdai sztrájkokkal és demonstrációkkal nem évülnek el, azokat fenntartják és további nyomásgyakorló eszközökkel kívánják ezeket a célokat elérni.

Csizmár Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a sztrájktörvény szerint a jogszerű sztrájkot csak akkor lehet alkalmazni, ha az egyeztető tárgyalások hét nap alatt sem vezetnek eredményre. Így tehát a november 14-e után bejelentett és 21-én tartott sztrájkok jogszerűsége vitatható, a jogszerűtlenség megállapítása esetén az adott sztrájkot szervező szakszervezet jelentős anyagi felelősséggel tartozik.

Gaskó István ezt riogatásnak nevezte. Elmondta: kétórás sztrájk az egyeztetések közben is tartható, már a hét nap alatt is. A kormánynál egyébként már október 15-én kezdeményezték a tárgyalást követeléseik megfogalmazásával, az országos, a több ágazatban tervezett sztrájk jelzésével.

Gaskó István kifejezte készségét, hogy akár a szerdai sztrájk előtt is tovább egyeztessenek és megállapodást kössenek.

A vasúti, a Volán, az energiaszolgáltatási és más sztrájkot szervező szakaszervezetek listája szerepel a Liga Szakszervezetek honlapján, a sztrájkokról külön tájékoztatást nem tesz közzé a szakszervezeti szövetség - válaszolta újságírói kérdésre Gaskó István. A lakossági szolgáltatást végző cégek szakszervezetei, s maguk a cégek tájékoztatják majd az adott sztrájkokról a lakosságot.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk