kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Ebben a műhelyben az összes autószerelő nő

A philadelphiai Girls Auto Clinic műhelynek csak női alkalmazottai vannak. A ide betérők akár magukat is kicsinosíthatják, amíg autójuk javítására várnak - írja a hvg.hu

Az oldal a boredpanda.com-ra hivatkozva azt írja, Patrice Banks autószerelő azzal a céllal hozta létre ezt a különleges szerelő műhelyet, hogy közelebb hozza egymáshoz a hölgyeket az autóikkal.

A hölgy úgy gondolja, hogy egy nő számára a kellemetlen, kényelmetlen feladatok közé tartozik az autó javíttatása, hiszen a legtöbben nem rendelkeznek megfelelő szaktudással azzal kapcsolatban.

A Girls Auto Clinic-ben stresszmentes környezetben szervizelik a járműveket, és bátran kérdezhetnek, semmi sem ciki. Érdekesség, hogy az autóvezetők több mint fele nő, de csak kevesebb, mint 2 százalékuk szerelő, ezért is felüdülés ez a szalon, hiszen a szakemberek itt egytől egyig hölgyek.

A műhely 2013-ban nyitott meg Philadelphiában, de az üzlet legfrissebb attrakciója a Clutch Beauty Bar, új hírnevet hozott. Azóta a szalon manikűrt, pedikűrt és frizurakészítést is kínál ügyfeleinek, miközben ők várják, hogy a szakemberek befejezzék autójukat.

hvg.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk