ekho 
Megjelent: 19 éve

Júliustól várható: ekho-, háziorvosi-, és egészségügyi reform

Ötven százalékkal emelik a hátrányos helyzetben lévő települések háziorvosainak bérét - derült ki tegnap, a kormányszóvivői tájékoztatóból, ahol többek között elhangzott az is, hogy 35 % lesz az ekho mértéke, mely nem vonatkozik majd a táppénzre és a fizetett szabadságra sem.

A tegnapi sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozták az új adóreformot és a háziorvosi-, valamint a betegellátási reform főbb pontjait.

Ennek értelmében az ekho -egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás- mértékét 35 %-ban szabták meg, mely egy összegben fedezi a személyi jövedelemadót, a munkáltatói-, az egészségbiztosítási-, és a nyugdíjbiztosítási járulékot szintúgy, mint az egészségügyi hozzájárulást, a nyugdíjjárulékot és a magánnyugdíj-pénztári tagdíjat is. Ezzel szemben az ekho egységes rendszere nem vonatkozik a fizetett szabadságra és a táppénzre sem. Mint az a sajtótájékoztatón elhangzott, a kormány július elsejéig szakmai érdekegyeztető tárgyalásokat folytat a rendszer előzetes, teljes körű akadálymentesítése érdekében.

A kormány további döntése, hogy július 1-jétől összevonják a fekvőbeteg-, és járóbeteg-ellátást. Az egészségügyi reform keretében -az orvosok kivándorlását megakadályozandó- új béremelési rendszert is kidolgoztak. Ennek köszönhetően a hátrányos helyzetben lévő településeken dolgozó háziorvosok bérét 50 %-kal megemelik, ami hozzávetőlegesen 100.000 forintos bérnövekedést fog jelenteni az érintett orvosok számára.

A nyilvánosságra hozott intézkedések kapcsán azonban komoly kétségek vannak az adószakértők és jogászok, valamint az ágazati képviselők részéről is. Mint állítják, egyrészről kisebb állami bevételt fog jelenteni az egységes adórendszer, másrészről pedig jó néhány ágazat képtelen lesz kitermelni a feketemunka ilyen módon történő 'kifehérítését'.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk