kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Régi és új értékesítési igazgató a HTCC csoportnál

Molnár Béla kis- és középvállalati értékesítési igazgatóként tevékenykedik, Dr. Piller Gábor pedig továbbra is a Nagyforgalmú és Országos Ügyfelek értékesítési csoportjának vezetését látja el 2007 májusától a Hungarian Telephone and Cable Corporation -nál (HTCC).

Dr. Piller Gábor 1991 óta dolgozik a távközlési szektorban. Részt vett már a Westel és a Westel 900 országos értékesítési hálózat kiépítésében, ahol értékesítési igazgatóként tevékenykedett 1995 és 1997 között. Ugyanezt a posztot töltötte be az Invitel jogelődjénél, a CG Sat/Vivendi-nél is 1997-ben. Az utóbbi tíz évben számos üzleti értékesítési poszton látta el feladatait, és felépítette a B2B értékesítő szervezetet is. 2007 májusában az új vezetőség megalakulásával megtartotta vezetői pozícióját HTCC csoportnál is, mint a Nagyforgalmú és Országos Ügyfelek értékesítési csoportjának vezetője.

1995-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdászként. Doktori tanulmányait is itt végezte Üzemgazdálkodás szakterületen. Két évet töltött Pekingben, ahol kínai nyelvet tanult. Mindezek mellett számos jótékonysági kezdeményezésen is részt vesz: 2007-ben Szegeden a Lions Club elnökének választották meg, felügyelő bizottsági tag a tehetséges diákokat segítő Lednitzky Alapítványnál, és a Szegedi Kosárlabda Egyesületnél.

Molnár Béla
villamosmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte 1996-ban. Friss diplomásként Easy Call Rt-nél kezdett, mint kereskedelmi képviselő, majd kiemelt ügyfélmenedzserként. 1997-től a Levi Strauss Magyarország Kft-nél account manageri posztját töltötte be.

Az Elender Rt-hez 2000-ben csatlakozott, ahol üzletágvezetőként, majd kiemelt ügyfélmenedzserként dolgozott. 2005 elején Account group manager-ré nevezték ki. 2005 szeptemberében az Euroweb Rt. Direkt Értékesítési Üzletágának igazgatója lett.

2007 januárjától az Invitel Zrt. kis- és középvállalati (KKV) értékesítési üzletágának vezetését vette át. Ez év májusától pedig, a KKV értékesítési igazgatójaként irányítja ügyfélmenedzserek és az üzleti telefonos értékesítők munkáját, valamint koordinálja az üzletághoz tartozó szolgáltatások értékesítési feladatait a HTCC-nél.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk