kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Az FKF-dolgozókat megkárosító alkusz most újabb fővárosi cégekkel szerződne

Az MSZP szerint a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. dolgozóit néhány éve belekényszerítették egy olyan életbiztosításba, amellyel jelentős összegeket buktak; az akkori alkusz most 12 fővárosi vállalattal kötne több éves biztosítást - írja az MTI.

Szaniszló Sándor szocialista fővárosi képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón - amelynek hangfelvételét a párt sajtóosztálya juttatta el az MTI-hez - azt mondta, az FKF munkavállalóinak saját éves cafeteriájuk terhére havi 10 ezer forintot kellett fizetniük a biztosításra.

A szerződés ideje alatt átlagosan 360 ezer forintot fizettek be a munkavállalók, de abból csak 80-90 ezer forintot kaptak vissza, miközben az alkusz, Keszthelyi Erik 300 millió forint sikerdíjat keresett - közölte, jelezve azt: a 2700 dolgozó azóta is vár a kártalanításra.

Szaniszló Sándor azt mondta, most 12 fővárosi vállalat egy összevont, több évre kiterjedő biztosítást akar aláírni, amelynek alkusza ismét Keszthelyi Erik. Megjegyezte, hogy a Polgári Magyarországért Alapítvány 2016-os beszámolójából az derül ki: Keszthelyi Erik az alkuszi tevékenységéből befolyt díjak egy részét a fideszes pártalapítvány kasszájába fizette be.

Az ellenzéki politikus felszólította a főpolgármestert, szeptember 30-ig tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a fővárosi vállalatok alkuszok bevonása nélkül kössék meg a biztosítási szerződéseket. Így 30 százalékkal, egymilliárd forinttal is olcsóbb lehet a szerződések megkötése - magyarázta.

Az MSZP-s képviselő arra is felszólította a főpolgármestert, hogy az FKF jelenlegi vezetésének bevonásával intézkedjen a munkavállalók teljes kártalanításáról.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk