kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Reálbér: 2,1 százalék mínusz

A bruttó átlagkeresetek 2009 első nyolc hónapjában 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset - 3,8 százalékos infláció mellett -2,1 százalékkal csökkent az előző évihez képest. A versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában- - döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 7,9 százalékkal csökkent a reálbér - áll a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójában.

Energiaipar: átlag feletti béremelkedés


A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197 100 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196 600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 100 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,3 százalékkal haladták meg az előző év január-augusztusit. Ezen belül a versenyszférában 4,8 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,8 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,4%), az építőipar (5,7%), az ingatlanügyletek (5,6%), valamint a szállítás, raktározás (5,4%) január-augusztusi keresetei.


Kevesebb jutalmat osztottak


A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első nyolc hónapjában átlagosan 3,9 százalékkal haladta meg az előző év január-augusztusit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,3 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 0,4 százalékkal lett magasabb. A versenyszféra keresetnövekedésében szerepet játszott, hogy - a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként - a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt az összes létszámon belül.


122 ezer forint a nettó bér


Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 122 000 Ft-nak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 100 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 154 900 Ft). A nettó kereset így átlagosan 1,6%-kal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 4,1%-os növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,4%-os csökkenés jelentkezett. 2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az adójogszabályok változása miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését.


A 209 800 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1,9 százalékkal haladta meg az előző év január-augusztusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalékot tett ki.


2009. október 20.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk