kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Jön a hatnapos munkahét?

Az LMP szerint a munkaidő-szerevezésről szóló törvényjavaslat, elfogadása egyenlő a hatnapos munkahét bevezetésével - írja az MTI.

images

Csárdi Antal az LMP országgyűlési frakciójának helyettes vezetője szerint a döntés fokozni fogja a munkavállalók külföldre vándorlását, vagyis az eddigieknél is súlyosabb munkaerőhiány alakulhat ki - közölte Csárdi Antal.

Egy ilyen törvény bevezetése után bárhol a világon országos sztrájkok robbannának ki - tette hozzá a politikus.

Mint elmondta: ebben a helyzetben az LMP egyeztetést kezdeményezett több érdekképviselettel.

Valamennyi szakszervezet úgy nyilatkozott: amennyiben a 250 órás túlmunkaidő keretet 400 órásra emelik, a kiszolgáltatott helyzetből még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a munkavállalók - mondta Csárdi Antal.

Az LMP a munkaidő-szervezéssel összefüggő törvénymódosítás azonnali visszavonását szorgalmazza, és azt követeli, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat róla a munkavállalókkal. Az LMP egyeztetett a Magyar Vegyipari, Energiaipar és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, valamint a BKV egyik szakszervezetének képviselőivel. A résztvevők egységesen elfogadhatatlannak ítélték a javaslatot, amelyről - mivel egyéni képviselői indítványként nyújtották be - nem kellett egyeztetnie a kormánynak az érintettekkel - mondta el a képviselő.

Csárdi Antal hozzátette: a változtatás a munkavállalóknak egyáltalán nem érdeke, és csak azt eredményezi majd, hogy egyes szektorokat elhagynak a dolgozók. Kijelentette azt is, a fáradt dolgozó könnyen hibázik, ez pedig egyes területeken, például a közlekedésben akár emberek életét is követelheti. Megjegyezte, a túlórák ellenőrzését nehezíti, ha három évre kitolják az elszámolás lehetőségét.

Ha a szakszervezetek úgy döntenek, hogy sztrájkot indítanak, az LMP támogatni fogja azt, és törvénymódosításként a Ház elé viszi az érdekképviseletek követeléseit - tette hozzá Csárdi Antal.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk