kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Digitális transzformáció alakítja a humánerőforrás menedzsmentet

Fontos a magyar HR szakembereknek azok a változások, amelyeket a digitalizáció eredményez az üzleti folyamatokban. Ezt a megkérdezettek 93 százaléka így látja. De csak a szakemberek alig fele érzi úgy, hogy az ő szervezetük ki is használja az ebben rejlő lehetőségeket.

Ez derül ki a Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ) és a Milton Friedman Egyetem vizsgálatából, amelyben több mint 250 hazai vállalat és intézmény vett részt. A kutatás eredményeit „A szervezeti innovációs potenciál fejlesztése” című szakmai rendezvényen mutatták be szeptember 27-én az Innovatív HR megoldások programsorozat keretében.

Dr. Poór József, a HSZOSZ elnöke elmondta, hogy a jelenlegi gazdasági feltételek egyre komolyabb követelményeket támasztanak a különböző szervezetekkel szemben. A piaci siker már nemcsak a fizikai eszközök, a berendezések és a technológia megszerzésén múlik, hanem a felkészült, megfelelő készséggel, tudással, tapasztalattal és elkötelezettséggel rendelkező emberi erőforrásokon, valamint a digitalizáció adta lehetőségek megfelelő kihasználásán.

Dr. Schottner Krisztina, a Milton Friedman Egyetem rektorhelyettese hangsúlyozta, hogy az egyetem elkötelezett a legkorszerűbb módszertanok bevezetése mellett. A Digitális Egyetemmé válás érdekében megújítják tananyagaikat, és oktatási rendszerüket. A Digitális HR kutatással és az Innovatív HR megoldások programsorozat szervezésével a gyakorlatcentrikus tudásmegosztást kívánják szolgálni.
Nem eléggé elterjedtek az informatikai megoldások a HR-ben - ezt már Frajna Piller Annamária mondja. A tanácsadó szerint a technológiai fejlődés nap, mint nap kínál a munkát hatékonyabbá, pontosabbá, élvezetesebbé tevő megoldásokat, mégis a szervezetek mindössze 67 százaléka alkalmaz valamilyen informatikai alkalmazást a humán erőforrás menedzsment területén. Hozzáteszi: minél nagyobb egy cég, annál inkább valószínű, hogy használ digitális megoldást. A 100 fő feletti vállalkozásoknál már 83% ez az arány. Az IT alkalmazást használók 29 százaléka önálló HR rendszert, míg 19 százaléka a menedzsment információs rendszerrel integrált HR rendszert alkalmaz.

A továbbiakban Frajna Piller Annamária kihangsúlyozta, hogy vezetők és HR szakemberek túlnyomó többsége számára komoly kihívást jelent a szervezeti keretek és vezetés újragondolása a jövőre készülve. A Digitális HR kutatás megvizsgálta, hogyan vélekednek a hazai vezetők az aktuális HR trendekről, és a kutatók összehasonlították az eredményeket egy hasonló kérdéseket vizsgáló globális kutatás eredményeivel. Érdekes hangsúly eltolódás figyelhető meg: míg Magyarországon a válaszadók 90 százaléka a vezetés átalakítását tartja legfontosabbnak, és 83 százalékuk véli fontosnak a jövő szervezetének alakítását, addig a nemzetközi felmérés résztvevői éppen fordítva, az utóbbi fontosságát hangsúlyozzák 90 százalékban, és kisebb arányban vélik jelentősnek a vezetés átformálását.

A megfelelő struktúra és hozzáállás elengedhetetlen az innovációhoz - véli Szalay László (Integrated Consulting Group) szervezetfejlesztési tanácsadó, aki szerint „az innovatív szervezeteknek kétféle működési módra van szükségük: a hagyományos, jól szabályozott, fegyelmezett üzemmódra, de mellette ki kell építeni a kreativitást támogató, felfedezői üzemmódot is, ami lehetővé teszi az új ötletek, megoldások megszületését és a megvalósítás előkészítését

Szabó Tamara fejlesztő szakember (Legacy Kft) arra hívta fel a figyelmet, hogy az innováció megfelelő működtetéséhez egy szervezetben elengedhetetlen a megfelelő hozzáállás, az innováció szükségességébe vetett hit, hogy a nyitottság, a kockázatvállalás, a hibázás elfogadása a szervezeti kultúra integráns része legyen.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk