Megjelent: 5 éve

Öt megyében hiányoznak a gyermekpszichiáterek

Jelenleg 17 ezer felnőttre jut egy pszichiáter állami intézményben. A gyermekekre specializálódott szakemberek azonban még kevesebben vannak.

Megvizsgálta a Mérce, hogy összesen hány pszichiáter dolgozik ma Magyarországon az állami intézményekben, és azt is megnézték, hogy a szakemberek száma hogyan oszlik el a különböző régiók között. Az eredményből kiderült, hogy összesen 403,75 pszichiáter dolgozik az országban, ami azt jelenti, hogy 17 ezer emberre jut egy szakember. Klinikai szakpszichológusból 251, pszichiátriai szakápolóból pedig 1180 van. A gyermek- és ifjúságpszichiátrián viszont még ennél is rosszabb a helyzet: velük 42,25 főállású szakorvos foglalkozik országszerte.

A Mérce szerint viszont sokkal nagyobb aggodalomra ad okot az, ahogy ez a 42 orvos eloszlik az országban. Gyermek- és ifjúságpszichiáterből Budapesten 16, négy megyében (Bács-Kiskun, Veszprém, Fejér és Győr-Moson-Sopron) 4, négy megyében (Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Vas) 2, öt megyében (Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Komárom-Esztergom) mindössze 1 darab van.
Nógrád megyében viszont még ennyi sincs: itt összesen 0,25 szakorvos dolgozik. Ez úgy lehetséges, hogy néhány intézményben a szakorvosok főállásban, de részmunkaidőben dolgoznak. Mindebből az is következik, hogy ma Magyarországon van öt olyan megye - Baranya, Somogy, Hajdú-Bihar, Csongrád és Pest - ahol egyáltalán nincs állami intézményben dolgozó gyermekpszichiáter.

Az adatokat az LMP-s Ungár Péter kérte ki az ÁEEK-tól, miután meglehetősen hosszan próbálkozott azzal, hogy kiderítse, megyénként hány pszichiáter és szakápoló van az országban. Októberben Rétvári Bence, az Emmi államtitkára arra a kérdésre, hogy megyénként hány pszichiáter dolgozik állami alkalmazásban, csak az országos létszámot árulta el, megyékre bontásról szó sem esett.

merce.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk