kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Új kancellárja lesz a Dunaújvárosi Egyetemnek

Orbán Viktor miniszterelnök - Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter előterjesztésére - Kiss Ádámot bízta meg november 16-ától, három évre a Dunaújvárosi Egyetem kancellári teendőinek ellátásával - írja az MTI.

images

Kiss Ádám 2012-től 2017-ig a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói kabinetjének kiemelt szakértője, projektek vezetője volt, ennek során részt vett a MÁV-csoport duális képzési rendszerének felügyeletében és kialakításban, valamint a kiemelt fejlesztések és beruházások koordinációjában vállalt szerepet - írták.

Emellett a közlemény szerint a MÁV-csoport által alapított egyesületek, alapítványok felügyeletét látta el, valamint a támogatáspolitika kidolgozása és üzemeltetése volt a feladata. 2014-ben az 1500 embert foglalkoztató MÁV FKG Kft. ügyvezető igazgatója volt, 2013-2014-ben a MÁV Kert Kft.-t irányította ügyvezető igazgatóként. 2012 és 2014 között a RESTI Zrt. felügyelőbizottságának tagja volt, előzőleg a versenyszférában töltött be különböző vezetői pozíciókat.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk