kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Karácsonyi vásárban egymilliót is kereshet

Az interneten böngészve már most több olyan álláshirdetést is van, amelyben karácsonyi vásárra keresnek eladókat, noha még messze az ünnep.

Van olyan cég, amelyik csokoládéba mártott gyümölcsöket árul évek óta az egyik londoni karácsonyi vásáron. Most november 20-tól január 6-ig keresnek munkaerőt, aki heti hat napon dolgozna, reggel 9-től este 10-ig. Ezért 6 fontot fizetnek óránként, vagyis 42 nap alatt összesen 1 millió 200 ezer forintot lehet keresni - talált rá erre a hirdetésre a Pénzcentrum.

Akad olyan hirdetés is, amelyben november 12-től december 29-ig a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárba keres munkatársat Erdős Anna keramikus művész. A hirdetésben azt írja, fűtött faházban napi 8-10 órán át kell kedvesnek, mosolygósnak, figyelmesnek, kommunikatívnak lenned, és angolul folyékonyan beszélned. Mint fent említettem, a faház fűtött ugyan, de nyitott. Tehát a hidegre fel kell készülnöd.

A napi díj 13 ezer forint, ehhez jöhet még a jutalék. 35 nap alatt összesen 455 ezer forintot lehet keresni. Ennél jobban megéri az angliai munka, ott ugyanis a szállást és a tömegközlekedést is állja a munkáltató - írja a lap.

penzcentrum.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk