Megjelent: 7 éve

100 milliárdot hozhatna a közúti szállítmányozás szigorítása

A hazai logisztikai és szállítmányozási piac erőteljes védelmét várják a kormánytól a szektor szereplői - írta a Magyar Nemzet.

Nemzetgazdasági szinten ugyanis akár 100 milliárdos többletbevételt is hozhatnának a több területre, de elsősorban a közúti szállítmányozásra kiterjedő szigorítások - állítjaa Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kezdeményezésére kilenc ágazati szervezet által megfogalmazott közös javaslat. Mint azt Bíró Koppány Ajtony, a szervezet főtitkára a lapnak kifejtette, immár nemcsak a nyugat-európai országokban, de az unión kívüli államokban is egyre jellemzőbbek a burkolt vagy nyílt piacvédelmi intézkedések, amelyek nemritkán a külföldi szolgáltatók diszkriminálását jelentik. Ám a cél továbbra is az, hogy a hazai vállalatok magyar fuvarcégeket bízzanak meg a szállítmányozási feladatokkal.

Eközben az egész logisztikai ágazat egyre komolyabb szakemberhiánnyal küzd, és az elvándorlás nagyobb mértékű, mint a jellemzően a határon túli magyarlakta vidékekről érkező munkaerő, ráadásul a szakértelem hiánya is sokszor nehézségeket okoz - fejtegette az MLSZKSZ főtitkára. Ezen a helyzeten az ipar 4.0, vagyis a logisztikai feladatok digitalizálása segíthet, amely egyébként mind nagyobb méreteket ölt. A teljes hazai logisztikai szektor (azaz a közúti, a vasúti, a vízi, a légi, a csővezetékes fuvarozás, illetve a raktározás) a magyar GDP 7,1 százalékát állítja elő, valamint e területen dolgozik a hazai munkavállalók 3,5 százaléka; ez több mint 191 ezer főt jelent.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - 100 milliárdot hozhatna a közúti szállítmányozás szigorítása
2. oldal - A törökökkel és ukránokkal van a baj
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk