kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Egyre többet takarítanak meg a fiatalok

A fiatalok megtakarítási szokásairól készített felmérést a K&H Csoport, amiből kiderült, hogy egyre nagyobb a tudatosan, hónap elején megtakarítók aránya. A megtakarítások átlagos összege 500 000 forint felé emelkedett, amit lakásvásárlásra, általános tartalék képzésre és autóvásárlásra tesznek félre a 19-29 évesek.

images

A fiatalok számára fontos az anyagi biztonság - a megkérdezettek több mint fele (55%) jelölte meg ezt az élet 3 legfontosabb dolga között. Ennél csak a családdal való kapcsolatot említették többen (62%).

Megtakarítással a megkérdezettek 53 százaléka rendelkezett, ami a legmagasabb érték évek óta. Közel harminc százalékuk a hónap elején tudatosan, 23 százalék pedig a hónap végén megmaradt összeget teszi félre. „Előre mutató, hogy a 19-29 évesek között egyre jellemzőbb a tudatos megtakarítás” - tette hozzá Horváth Magyary Nóra.

Ami a fiatalok megtakarítási céljait illeti, első helyen továbbra is a lakásvásárlás áll (50%), a megtakarítók 43 százaléka általános tartalékot tesz félre, 40 százalék autóvásárlásra gyűjt, 36 százalék pedig egy tervezett utazás miatt takarékoskodik.

A megtakarítások átlagos összege 517 000 forint volt 2019 első negyedévében: ez nagyarányú emelkedést jelent a 2018. év végi 414 000 forintos összeghez képest.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk