kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

500 ezer forintos bírság egy nap feketemunkáért

Nyáron sem szünetelnek majd a munkaügyi ellenőrzések. A munkavédelmisek fele egész nyáron bevethető lesz: ezúttal főként a külföldi munkavállalókat veszik célba - írja a Világgazdaság.

A nyári szezonban 280 munkaügyi és 203 munkavédelmi felügyelő ellenőrzi a munkaadókat. A külföldiek illegális foglakoztatásán kapott munkaadó egyetlen nap feketemunkáért is 500 ezer forintra lesz bírságolható. A szabályok ellen újra vétő munkaadó a minimálbér tizenötszörösének megfelelő összegre, közel egymillió forintra lesz bírságolható.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adatai szerint már az első négy hónapban száznegyvennel (524) több engedély nélkül dolgozó külföldit találtak a hazai álláspiacon, mint a tavaly. A rajtakapott cégek ezúttal nem ússzák meg csak munkaügyi bírsággal: az eljárást lefolytató felügyelők azonnal jelzik az APEH-nek a feketemunkát, így az adóellenőrök a foglalkoztatás során eltitkolt adók és járulékok miatt vizsgálódhatnak, illetve büntethetnek.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok

A külföldre távozók legvonzóbb célpontja Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria. Teljes cikk

Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk