Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Karrierlehetőséget nyit a német nyelv ismerete

A német nyelv magas szintű ismerete megkönnyíti az országok közötti gazdasági együttműködést, és az egyéni karrierlehetőséget is megnyitja - írja az MTI.

images

A német nyelvtudás és a karrier, a siker összefüggéseit középpontba állító projektet indít a budapesti német, osztrák és svájci nagykövetség.

Maruzsa Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára szerint évtizedek óta az angol "diadalmenete" tart. Erőforrásként tekintenek arra, hogy minden negyedik általános iskolás, összesen 310 ezer ember németül tanul, és közülük 220 ezren első idegen nyelvként. Közismert tény, hogy a német elsajátítása után könnyebb az angol megtanulása, mint fordítva. Így megdönthetetlen szakmai érvek szólnak amellett, hogy jó döntés a német választása első idegen nyelvként - mondta.

A német szerepe a felsőoktatásban is jól látható: az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem az egyetlen teljes egészében német nyelvű egyetem a német nyelvterületen kívül - közölte.

Kilenc egyetemen folyik germanisztikai vagy némettanárképzés, és 3258 német állampolgár tanul magyar egyetemeken - sorolta a helyettes államtitkár. Jelezte: azért, hogy ne változzon a helyzet, erősítik majd együttműködésüket a német nyelvű országokkal. A cél a német minél sikeresebb oktatása.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk