kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Elöregedik a védőnői szakma

Az Országos Egészségpénztár adatai szerint sok a betöltetlen védőnői pozíció az országban. Ennek egyik oka, hogy többen mennek évente nyugdíjba, mint ahány fiatal pályakezdő munkába áll - írja a Magyar Hírlap.

A Magyar Védőnők Egyesületének közleményéből kiderül, hogy közel 7000 diplomás védőnő van az aktívkorú munkavállalók között, 4900-an dolgoznak a szakmában, ebből 320 hatvankét év feletti védőnő dolgozik a rendszerben. Ez vélhetően tovább fog emelkedni, hiszen többen mennek nyugdíjba, mint ahányan végzettséget szereznek és munkába állnak - írja a lap.

Az Országos Egészségpénztár adataiból kiderül, hogy országosan 284 településen található üres védőnői körzet, nem csak kistelepüléseken, hanem nagyobb városokban is.

2017-ben regisztrált betöltetlen helyek száma nagyjából négyszáz, és legalább ugyanennyi a helyettesített körzetek száma. Nagyjából 1000 olyan hely van, ahol munkaerőhiány miatt helyettesítésre van szükség.

Ahogyan a háziorvosi körzeteknél, itt is problémát jelent a szakma elöregedése.

A lap szerint Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára még júniusban bejelentette, hogy jövőre huszonhétmilliárd forintra emelkedik a védőnői szolgálatokra fordított költségvetési forrás, ebben az évben pedig már háromszázmillió forintot adnak a védőnők harmincezer forintos pótlékára, amelyet novembertől folyósítanak számukra. Ígéretek szerint szakmai párbeszéd, konzultáció indul majd a védőnők helyzetéről, hogy 2017 februárjában a kormány döntéseket hozhasson a jövőjükről.

Magyar Hírlap
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk