Megjelent: 7 éve

Az arab légitársaságnál 200 százalékot kell nyújtani

Mirela, a The Classy Explorer blog írója korábban az Emirates légitársaságnál szolgált, erről beszélgetett vele az utazómajom.hu oldal.

A teljes interjú elolvasható az oldalukon, ebben többek között arról mesél a hölgy, hogy milyen volt dolgozni a világ legjobb légitársaságánál.

Mirela elmeséli, hogy nagyon túl voltak terhelve, kb 200 százalékot kellett teljesíteni. Elmondása szerint, amikor európai légitársaságok járatain utazik mindig elmosolyodik, hogy mennyire könnyűnek tűnik ott a kiszolgálás és milyen kiegyensúlyozottnak tűnnek a légiutas-kísérők. Ő ezt a kulturális különbségeknek is betudja, hiszen az arab kultúrában a vendéglátásnak mindig hivalkodónak kell lenni. A gépek is nagyobbak, így az utas is több, valamint az ázsiai piac nagy versenytárs.

Az Emirates-nél non-stop a kiszolgálás, és az egyéni kívánságokat is teljesíteni kell. Ez okozta a gondot szerinte: rövid idő alatt kellett sok utast kiszolgálni, úgy hogy mindenki 100 százalékban elégedett legyen.

Mirela szerint a munka legnagyobb előnye az adómentesség, és a kedvező juttatások pl. ingyen repülőjegy bárhova, a Dubai élet, és hogy a világ legjobb légitársaságánál dolgozhatott.

Persze hátrányokat is említ: nagyon nehéz munka, akár éjszaka is, vagy hajnalban. Voltak 18 órás utak is, minden utast 100 százalékban ki kell tudni szolgálni, és nagyon sokat kell távol lenni otthonról.

Bár fapados járaton sosem dolgozott Mirela, azt gondolja, hogy nem sok előnye van a hagyományos járatokhoz képest, talán csak az, hogy gyorsan megfordulnak, így rövid a kiszolgálás. Úgy tudja, hogy nem járnak kedvezmények a fapados társaságoknál, a légiutas-kísérőnek egyedül kell kijutnia és hazajutnia a reptérről, az egyenruhát is magának kell megvennie.

Fotó: Pixabay
utazomajom.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk