Megjelent: 7 éve

Családi adókedvezmény osztott felügyelet esetén

Családi adókedvezménnyel kapcsolatos kérdésem lenne. Férjemnek és nekem is van az előző házasságunkból 2-2 gyermek, illetve van egy közös gyermekünk is. Az én két gyermekemmel és a közös gyermekünkkel élünk egy háztartásban, utánuk én kapom a családi pótlékot és a családi adókedvezményt is (3 gyermek után járót,mivel nálam vannak elhelyezve). Férjem előző feleségének is született egy újabb gyermeke, ott ő veszi igénybe ugyanezeket a támogatásokat az ő 3 gyereke után. Mi most osztott felügyeletet szeretnénk kapni (kétheti váltással) a férjem 2 gyerekére, ami azt jelenti, hogy elvileg 50-50%-ban kapják majd a családi pótlékot, viszont az adókedvezmény tekintetében nem tudjuk, mire számíthatunk. Azt olvastam Önöknél, hogy a most családba kerülő 2 gyerek után 50%-ban jogosultak leszünk, viszont a volt feleség (mivel ott is megvan a 3. gyermek) már a 3 gyerek után járó kedvezményt kapja utánuk, mi viszont nem kaphatunk, csak a férjem 2 gyermeke után 50%-ot (elvileg). Vagy ilyenkor a volt feleség is elveszti a 3 gyerek után járó kedvezményeket? Vagy esetleg mi annak a felére vagyunk jogosultak?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A családi kedvezmény az eltartottak létszámától függően, de a kedvezményezett eltartottak után, a jogosult által érvényesíthető adóalap-csökkentő kedvezmény. A jogszabály szerint az adókedvezmény jogosultja az, aki a gyermekre tekintettel családi pótlékra jogosult (abban az esetben is, ha nem veszi igénybe) és a vele közös háztartásban élő, de családi pótlékra nem jogosult házastársa is. Fontos, hogy családi pótlékra az elvált szülők is mindketten jogosultak, amennyiben jogerős bírósági döntés alapján egyenlő időszakokban felváltva gondozzák gyermeküket. Ebben az esetben tehát a családi pótlék bírósági döntéssel megosztásra kerül és mindkét szülő jogosult lesz a családi adókedvezmény igénybevételére is.

Az Önök helyzetét tekintve: Önnek van 2 gyermeke az első házasságából, illetve a jelenlegi házasságból 1 gyermeke, akikre - mint kedvezményezett eltartottakra tekintettel - Ön veszi igénybe a családi adókedvezményt. Fontos, hogy mivel Ön házasságban él, így a férje is jogosult mindhárom gyermek után a családi kedvezmény igénybevételélre, még ha azt ténylegesen Ön veszi is figyelembe. A férjének az előző házasságából szintén van két gyermeke, akik eddig ténylegesen az édesanyjukkal éltek közös háztartásban és a családi pótlékra, adókedvezményre is ő volt jogosult a gyermekek után. Ezt a helyzetet szeretnék most megváltoztatni úgy, hogy a férje 2 gyermeke, a gyermekek édesanyja és a férje között megosztottan legyenek elhelyezve.

A fentebb írtak alapján tehát Ők ebben az esetben 50% - 50% arányban lesznek jogosultak a gyermekek után járó családi pótlékra, és családi adókedvezményre is és a gyermekek mind az Önök, mind pedig a volt feleség családjában kedvezményezett eltartottnak fognak minősülni. Az Önök családjában tehát a 3 kedvezményezett eltartott mellett lesz még 2, a családi kedvezmény 50%-ára jogosító, azonban kedvezményezett eltartottként figyelembe vehető gyermek, együttesen tehát 5 gyermekesnek minősül majd a család. Ez azt fogja jelenteni, hogy a 3 vagy több gyermekesekre tekintettel járó adókedvezményre lesznek jogosultak, és így a 3 gyermek után gyermekenként 33,000 forint, míg a két „50%-ban jogosító” gyermek után gyermekenként 16,500 forint adót takaríthatnak meg havonta.

Fontos, hogy miután megtörtént a 2 gyermek osztott elhelyezése a rájuk tekintettel járó családi adókedvezményt a férje Önnel felosztva - úgynevezett közös érvényesítéssel - is igénybe veheti, vagy akár a teljes igénybevételt is átengedheti az Ön részére.

A férje új felesége szintén a három vagy többgyermekesekre tekintettel járó kedvezményre jogosult, mert - a fentebb írtaknak megfelelően - a gyermekek az Ő szempontjából is kedvezményezett eltartottnak minősülnek. Ebben az esetben Ő egy saját gyermekére tekintettel 33,000 forint, míg a két „50%-ban jogosító” gyermekre tekintettel gyermekenkénti 16,500 forinttal fog kevesebb adót fizetni. Ez a kedvezmény is korlátlanul felosztható a házastársak között.

Összefoglalva tehát, mivel a két közösen nevelt gyermek mindkét családban beszámít az eltartottak számába, így egy öt és egy három gyermekes családról beszélhetünk. Ezért mindkét család a maximális mértékű családi kedvezményt érvényesítheti a gyermekek után.

Aki válaszol:

Adózással, könyveléssel kapcsolatos szakértő - PwC Magyarország Adózással, könyveléssel kapcsolatos szakértő - PwC Magyarország

Ügyfeleink azért fordulnak hozzánk bizalommal, mert szakértőink széles körű tudása és nemzetközi háttere biztosíték arra, hogy a személyi jövedelemadó-kérdésektől a közvetett adókon keresztül az adóhatósági eljárásokkal kapcsolatos tanácsadásig minden adózással kapcsolatos ügyben támaszkodhatnak ránk.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fizessük-e a Katát vagy a rokkant nyugdíjra várjunk?

Párom Katás főállású (50000/hó) vállalkozóként tavaly január 01-től december 31-ig kimerítette az 1 éves táppénz keretét, azóta is kap az... Teljes cikk

Milyen járulékok és adók terheli a munkabéremet?

Ez év augusztus 01-től nők 40-el nyugdíjas vagyok! Az általános iskola ahol dolgoztam, visszhívott, így most heti 10 és fél órában tanítok! Az... Teljes cikk

Hogyan téríthető vissza az adó külföldi szakmai gyakorlat után?

A lányom 6 hónapos szakmai gyakorlaton van Új-Zélandon. Ott adószám igénylés után a hetente kapott jövelelméből SZJA kerül levonásra. Itthon még... Teljes cikk