Megjelent: 7 éve

Megvonták az útiköltségtérítést, kötelezhetnek gyaloglásra?

Szigetszentmiklósról járok dolgozni Csepelre. A távolság kb.16 km. Autóval járok, mert így kb fél óra az út, míg tömegközlekedéssel normál esetben is több mint egy óra. Idén márciusig kaptam is az üzemanyag költségtérítést, márciusban azonban megvonták. Kérdésem az lenne, hogy jogosan vonták e meg akkor, ha (három műszakban dolgozom), reggeles kezdés esetén, illetve délutános munkavégzéskor, a közösségi közlekedést csak részben tudom igénybe venni. A munkába járás csak többszöri átszállással tud megvalósulni közösségi közlekedés esetében. a lakóhelyem és a Csepelre közlekedő busz megállója közötti útszakaszon (kb 3 km) a volán menetrendje miatt, nem tudom igénybe venni a közösségi közlekedést, reggel meg este pedig már nincs buszjárat abban az időpontban. A HR válasza az volt erre, hogy gyalogoljam le a távolságot. Valóban kötelezhetnek erre?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Főszabály szerint a munkáltatót nem terheli olyan kötelezettség, hogy a gépkocsival történő munkába járáshoz költségtérítést fizessen a munkavállaló részére.

A munkáltató azonban saját elhatározásából dönthet úgy, hogy önként vállalja a költségtérítés megfizetését.

Amennyiben az Ön munkáltatója a munkaszerződésben, vagy más jognyilatkozatban vállalta a költségtérítés megfizetését, úgy ez a munkaszerződés részévé válhatott. Ebben az esetben a munkáltató egyoldalúan nem vonhatja vissza a költségtérítést, kivéve, ha a kötelezettségvállalása feltétel, vagy időpont bekövetkeztéig szólt, vagy a munkáltató kifejezetten fenntartotta a költségtérítés visszavonásának jogát.

Tekintettel azonban arra, hogy nem ismerjük az Ön és a munkáltatója között érvényben levő munkaügyi dokumentációt, megállapodást és gyakorlatot, nem tudjuk minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a munkáltató költségtérítést megvonó döntése jogszerű volt-e.

Főszabály szerint a munkáltató köteles megtéríteni a közigazgatási határon kívülről munkába járó munkavállaló munkába járását szolgáló teljes árú, illetve a jogszabályokban meghatározott kedvezménnyel csökkentett árú bérlet vagy menetjegy árának 86 %-át a kormányrendeletben meghatározott egyéb feltételek fennállása esetén.

Abban az esetben azonban, ha

a) a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés;

b) a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;

c) ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, illetve a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni, ideértve azt az esetet is, ha a munkavállaló munkába járását az Mt. 294. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt hozzátartozója biztosítja;

d) a munkavállalónak bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van,

a munkáltató a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembe vételével kilométerenként 9,- Ft költségtérítést köteles fizetni a munkavállaló részére.

Az Ön által leírtak alapján nem egyértelmű, ezért javasoljuk annak felmérését és a munkáltatóval arról való egyeztetést, hogy a fenti felsorolás bármelyik eleme fennáll-e az Ön esetében.

Megjegyezzük, hogy a válaszadás során egyéb, a kérdésben kifejezetten nem említett körülményeket nem vettünk figyelembe.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Dr. Bán Gergely Munkajogi szakértő - Dr. Bán Gergely

Dr. Bán Gergely ügyvéd, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás alapítója, névadó partnere, aki széleskörű tapasztalattal rendelkezik a munkajog területén. Elsősorban a munkáltatói oldal képviseletével foglalkozik, de magánszemélyek (elsősorban vezető beosztású munkavállalók) is megtalálhatók ügyfelei között.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk