kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Ismét angyalokat keres a Vodafone

Immár 7. alkalommal hirdeti meg Főállású Angyal Programját a Vodafone Magyarország Alapítvány. A pályázók ezúttal a szervezet Digitális Iskola Programjához kapcsolódó projektekkel mérettethetik meg magukat. A nyertesek akár főállásban is végezhetik segítő tevékenységüket, hiszen - mint eddig is minden alkalommal- a Vodafone jóvoltából egy évig versenyképes, havi bruttó 400 000 forintos fizetést kapnak - derül ki a cég sajtóközleményéből.

A Vodafone Magyarország Alapítvány újra meghirdeti Főállású Angyal Programját, melynek keretében idén is keresik azokat, akik vállalják, hogy szaktudásukkal egy éven keresztül segítik az általuk kiválasztott non-profit szervezet munkáját.

Az Alapítvány az előző évektől eltérően ezúttal egy, a gyermekek és az egész társadalom jövőjét meghatározó témával kapcsolatban várja a pályázatokat. Idén ugyanis olyan projektekkel lehet jelentkezni, amelyek illeszkednek a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Iskola Programjának stratégiájához és támogatják azt. A program keretében az Alapítvány lehetővé teszi a nyertesek számára, hogy egy évig meghatározott közhasznú, közérdekű, illetve jótékonysági feladatokat ellátó szervezetnél dolgozzanak teljes munkaidőben az általuk létrehozott program teljesítése érdekében.

A Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Iskola Programjának alapvető célja a digitális analfabetizmus felszámolása a hátrányos helyzetű gyerekek körében, valamint a 21. század kihívásainak történő megfeleléshez, versenyképes digitális tudás megszerzéséhez való hozzásegítésük. A Főállású Angyal felhívásra jelentkezőknek a pályázatuk elkészítése során érdemes szem előtt tartani ezeket a szempontokat, és olyan programokkal jelentkezni, amelyek támogatják a célkitűzések megvalósítását. Ilyen például a tanári munka segítése a pedagógusok digitális tudásának fejlesztése révén, vagy a programban részt vevő gyerekek továbbtanulásának elősegítése annak érdekében, hogy a későbbiekben a munkaerőpiacon versenyképes helyzetben lehessenek. Érdemes Vodafone Főállású Angyalnak jelentkezni olyan kezdeményezéssel is, ami támogatja, hogy a diákok digitális eszközök segítségével értékes, kreatív tartalmat alkossanak, vagy éppen motiválja a tanárokat a digitális készülékek színesebb, sokrétűbb felhasználására. A lényeg, hogy bármilyen oktatással kapcsolatos kihívásra is keressék a pályázók a választ projektjükkel, a mobiltechnológia szerves részét kell, hogy képezze a megoldásnak.

A Főállású Angyal Program pályázat nyertesei havi bruttó 400 000 forintos fizetést kapnak, melyet egy éven keresztül a Vodafone Magyarország áll, így az angyalok minden energiájukat programjuk megvalósításának szentelhetik.

A pályázat részleteit a vodafoneangyal.inda.hu oldalra kattintva olvashatják el az érdeklődők, amelyre idén először, egy rövid, maximum 4 perces videó elkészítésével lehet jelentkezni. A videókat július 7. és augusztus 24. között tölthetik fel a pályázók erre az oldalra.

A Főállású Angyal Programot a Vodafone Új-Zéland hirdette meg először 2002-ben. A Vodafone Magyarország Alapítvány 2008-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, amely ekkor még „Többet érsz" néven működött. Idén hetedik alkalommal hirdetik meg a pályázatot, amelynek keretein belül eddig összesen 30 Főállású Angyal valósíthatta meg kitűzött céljait. A program történetének legismertebb angyala Weisz Fanni modell volt, aki 2013-14-ben egy éven át a Hallatlan Alapítvány égisze alatt a siketek által használt jelnyelv minél szélesebb körben történő megismertetésén fáradozott.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk