Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére

A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence közölte, július 1-jével újabb 8 százalékkal emelkedtek az ápolói, szakdolgozói alapbérek; az emelés mintegy 81 ezer embert érint.

A múlt évben és az idén 8-8 százalékkal lett magasabb az alapbér ebben a szektorban, jövő januárban újabb 14 százalékos, majd novemberben további 20 százalékos alapbéremelés lesz - ismertette. Az államtitkár hozzátette, a béremelések 2022-ig folytatódnak, arra az évre további 30 százalékos béremelést tervez a kormány.

Példaként említette, hogy egy húszéves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű ápoló 2010-es 172 ezer forintos átlagkeresete idén júliustól 361 ezer forintra emelkedik. Egy négy-hat éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű szakdolgozó 2010-es 199 ezer forintos átlagkeresete pedig most júliustól 407 ezer forintra nő - sorolta.

Rétvári Bence kiemelte, hogy az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek - ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak - emelkedését is.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk