kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

10 ezer forinttal nő a rendőrök fizetése

Orbán Viktor kormányfő a Belügyminisztérium évértékelőjén bejelentette, hogy a tiszthelyettesek, körülbelül 29 ezer rendőr, januártól havi tízezer forintos bérkiegészítést kapnak. Orbán azt is bejelentette, ha nyernek a választásokon, újra Pintér Sándor lesz a belügyminiszter. Pintérről az évértékelőn az derült ki, hogy mindennel nagyon elégedett - írja az origo.hu.

"Annyi pénzből, főleg családos emberként, aligha lehet megélni"


A részletes értékelés végén azt mondta, tudja, hogy nagyon rosszul keresnek a rendőrök, például amikor Pintér Sándor megmutatja neki egy tiszthelyettes bérlapját, akkor abból ő is tisztán látja, hogy annyi pénzből, főleg családos emberként, aligha lehet megélni. Hiába tudják ezt, a gazdaság teljesítménye egyelőre nem tette lehetővé, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a rendőröknek is bevezessék az életpályamodellt, vagy rendezzék a fizetéseket, de ha megnyerik a választásokat, akkor meg fogják tenni. "Tudom, hogy a választások utánra ígérni olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája, ezért szükséges, hogy már a választások előtt is tegyünk lépéseket" - mondta, majd bejelentette, hogy a kormány megtárgyalta és elfogadta azt a javaslatot, hogy a tiszthelyettesek, azaz körülbelül 29 ezer rendőr, januártól havi tízezer forintos bérkiegészítést kapjanak. A pénzt márciustól fogják kapni, visszamenőleg is, "valamilyen pótlék formájában".


2014. január 28.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk