Megjelent: 5 éve

Megéri nyugdíjas rendőrnek lenni

Több mint félezer, nyugdíj mellett dolgozó embert foglalkoztat a rendőrség, akik közül néhányan akár bruttó 400 ezer forintot is kapnak - írja a Népszabadság. Januártól változik a rendszer: nyugdíj mellett már csak minimálbérért lehet dolgozni, így vélhetően csökken a számuk.

Tanácsadóként továbbra is bevonhatják őket


A legkisebb csoportba 25-30-an tartoznak; ők jellemzően vezetői beosztásban dolgoznak, átlagosan 200-400 ezer forintért. A rendőrség csak december végéig foglalkoztatja jelenlegi mértékű fizetésükért félezer, nyugdíj mellett dolgozó munkatársát. Utána legfeljebb csak minimálbért kaphatnak majd. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minister ellenben nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy nagy tapasztalatot szerzett rendőrök, adott esetben egy-egy feladaton akár tanácsadóként dolgozzanak.


2009. augusztus 31.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek