kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Kiket keresnek a munkaadók Tolna megyében?

Nőtt júniusban a nem támogatott álláskínálat Tolna megyében, ahol leginkább szakmunkásokat kerestek a munkáltatók - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

A szervezet tájékoztatása szerint a hónap folyamán 938 állásra jelentettek be új munkaerőigényt, ebből 267 álláshelyhez nem igényeltek állami támogatást. Ez számszerűen és arányában is több a májusban jelzett támogatás nélküli munkaerőigénynél; akkor 148, egy évvel korábban 185 ilyen állást jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken.


Kereskedelem és feldolgozóipar


A munkaerőigény 26,2 százaléka a kereskedelem, gépjárműjavítás, 25,8 százaléka a feldolgozóipar, 11,2 százaléka az építőipar, 10,4 százaléka pedig az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység területéről érkezett.


A munkaügyi központ adatai szerint 37 állásajánlat segédmunkára, 89 betanított munkára, 126 pedig szakmunkára vonatkozott. A segéd- és betanított munkásokat jellemzően feldolgozóipari, a szakmunkásokat fele részben a kereskedelmi ágazatban működő, kisebb részben feldolgozóipari, illetve építőipari foglalkoztatók keresték.


A támogatás nélküli állásokra igényelt munkaerő nagy részét, 84,3 százalékát határozatlan, 15,7 százalékát határozott idejű foglalkoztatásra keresték a munkáltatók (MTI).


2013. augusztus 9.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk