kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Matolcsy vette fel Polt Péter lányát az MNB-hez

Személyesen a jegybank elnöke döntött arról, hogy Polt Péter, legfőbb ügyész kisebbik lánya állást kapjon a Nemzeti Bankban - írja a 24.hu.

A lap értesülései szerint Polt Petra január óta dolgozik az MNB-ben, ott, aholt Polt Péter, legfőbb ügyész felesége, Polt-Palásthy Marianna a személyügyekért felelős ügyvezető igazgató havi bruttó csaknem 5 millió forintos bérért. Polt Petra havi 500 ezer forintot keres, plusz a béren kívül juttatások.

Hónapokig tartó levelezések után a 24.hu megtudta, hogy az MNB hatályos Alapító Okirata alapján az elnök gyakorolja a munkavállalók felett a munkaviszony létesítésének és megszüntetésének jogát.

Azt is írták Polt-Palásthy Marianna sem irányítási (felügyeleti), sem ellenőrzési, sem elszámolási kapcsolatban nem áll Polt Petrával, ily módon semmiféle összeférhetetlensége nem merült fel Polt Petra vonatkozásában. Polt-Palásthy Marianna nem játszott szerepet abban, hogy Polt Petra és az MNB között munkaviszony jött létre. Az MNB presztízse önmagában is vonzó a pályakezdők között is.

24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk