Megjelent: 7 éve

Varga szerint munkanélkülieket segítő intézkedéscsomag jöhet ősszel

Munkanélkülieket segítő intézkedések bevezetéséről határozhat ősszel a kormány árulta el Varga Mihály nemzetgazdaság miniszter. A Nemzetgazdasági Minisztérium kutatása szerint a fémiparban és a turizmusban is gyorsan enyhíthető lenne a munkaerőhiány, ha a munkanélkülieket vagy a közfoglalkoztatottakat átképeznék - írja a Magyar Idők.

Varga Mihály elmondta a Magyar Időknek: "Az elmúlt időben elemzéseket végeztünk, feltérképeztük azokat a gazdasági ágazatokat, ahol a hiányzó embereket munkanélküliek vagy közfoglalkoztatottak átképzésével gyorsan pótolni lehetne."

Az interjúból az is kiderül, hogy ilyen szakma például a fémipar vagy a turizmus.

A miniszter szerint az elképzelés újdonsága a célirányosságban rejlik.

"Egyrészt pontosan ismerni kell a piaci igényeket, tudni kell, hol és milyen képzettségű emberekre van szükség. Másfelől a munkát keresők helyzetét is fel kell tárni. Ebből a szempontból a holland modell lehet számunkra a követendő. Ennek lényege nagyjából úgy foglalható össze, hogy a munkaügyi szervezetnek nem csoportban, egységesen kell kezelnie az álláskeresőket. Ehelyett külön-külön kell foglalkozni az érintettekkel, figyelve az adott személy életútjára, szakmai és más tapasztalataira, akár céljaira. Így könnyebben összepárosítható a kereslet és a kínálat. Aprólékos feladatnak tűnik ez, az elérhető eredmény miatt azonban érdemes belevágni."

Fotó: Pixabay
Magyar Idők
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk