Megjelent: 18 éve

Vegyes összkép a minisztériumi elbocsátásoknál

A köztisztviselői elbocsátásokról rendelkező törvény hatályba lépése óta sok minisztériumnál már megtörténtek az első elbocsátások, míg más tárcáknál még csendes, feszült várakozás érezhető. Van olyan hivatal is, ahol azt ajánlották, hogy "dolgozzon mindenki ahogyan tud, aztán majd meglátjuk, mi lesz".

A közalkalmazotti létszámleépítés kapcsán meglehetősen nagy a bizonytalanság: vannak akik némán várják az elbocsátó levelet, mások már keresik a következő állásukat, megint mások pedig passzív, beletörődött közömbösséggel tekintenek a jövőre. Az alábbiakban ezért néhány olyan minisztériumról olvashatnak, ahol már kirajzolódott, megtörtént, vagy folyamatban van az elbocsátás menete.

PM
A Pénzügyminisztérium berkeiben hetekkel ezelőtt lezárult az elbocsátási hullám, itt 10 százalékos dolgozói elbocsátásra került sor. Az 594 fős korábbi létszámból az informatikai és hr-részlegről, így elsősorban a háttérszolgáltatások területéről bocsátottak el embereket.

KM
A Külügyminisztériumban egyelőre nem történtek meg az elbocsátások, csupán néhány kényszernyugdíjazásra került sor.

Agrártárca
Ennél a tárcánál már megkezdődött az elbocsátási hullám: folyamatosan bocsátják el az alkalmazottakat lecsökkentve ezzel az év elején még 679 fős létszámot 452 főre. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a tárca hivatalos közleménye szerint "a dolgozók érdekeinek maximális figyelembevételével" próbálják megoldani az elbocsátást, ami valójában annyit takar, hogy a tárca belső megállapodása szerint a 40 év alatti alkalmazottakat nem küldik el a tárcától. Jó tudni, hogy az agrártárcával ellentétben más tárcáknál a szakszervezeti állásfoglalásoknak köszönhetően ez éppen ellenkezőleg van: az 50 éven feletti alkalmazottakat élveznek prioritást munkahelyük megtartásában.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium + a korábbi Informatikai Minisztérium
Az egybeolvadó minisztériumnál az NG értesülései szerint egyelőre még senki nem kapta készhez felmondó levelét lévén, hogy az egyesülő szervezeti struktúra még nem állt össze teljes mértékben. Annyi azonban már bizonyos, hogy a főosztály-vezetői pozíciókra már kiírtak pályázatokat, ami a jelenlegi felsővezetői köztisztviselők között az elkövetkezendő időszakban komoly versengésre adhat okot. A kiválasztási folyamatot egyébként Szetey Gábor vezetésével a működését januártól megkezdő kormányzati hr-központ fogja ellátni.

Kormányzati HR-központ
Egyelőre annyi ismeretes, hogy Szetey Gábor fogja vezetni azt a januárban megalakuló kormányzati hr-központot, amely a minisztériumok hr-bázisának alakítását hivatott ellátni. A hr-központ szervezeti felépítéséről már folynak a tárgyalások.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (korábbi Nemzeti Fejlesztési Hivatal)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél az év végéig nem várhatóak jelentősebb elbocsátások. A hivatal zavartalan munkamenetét biztosítandó, Bajnai Gordon 'megnyugtatólag' úgy nyilatkozott, hogy "mindenki dolgozzon, ahogy csak tud" és decemberben majd meglátják, hogy ki marad.

Az elbocsátások menete
A közszférában történő elbocsátások esetén a felmondás megérkezése előtt 30 nappal értesítik az érintett alkalmazottat/alkalmazottakat az elbocsátásról, amely hivatalos értesítőben a munkahely-keresési támogatásokra és az MFB kedvezményes vállalkozásindítási hitelére is felhívják a dolgozó figyelmét. A Határozatok tárában előírt minisztériumi létszámkeretek végrehajtását ilyen módon minden tárcánál meg kell valósítani, ám arra vonatkozólag nincs semmilyen kormányzati prioritás meghatározva, hogy korai nyugdíjazással vagy más módon kell-e elérni a szükséges létszámot.

A Kormányszóvivői Iroda értesítése szerint "a minisztériumoktól a múlt héten kérte be a kancellária az adatokat az elbocsátásokról, de még nem érkeztek be", így a pontos adatokra még várni kell. Az Iroda ugyanakkor úgy tájékoztatta a Napi Gazdaságot, hogy a felmondások "túlnyomó többsége" már lezajlott, ám mint ahogyan az a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség gyakorlatából is látható, az év végéig vélhetően lesz még miért aggódnia a közszférában dolgozóknak.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek