kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Mennyit keresnek a HR-esek? – így látja a Hays

Tavasszal adta ki a brit hátterű, a hazai közvetítő piacon második legmagasabb árbevételű munkaerő-közvetítő cég 2017-es Salary Guide című kiadványát. Ebben az utóbbi egy év több száz toborzó projektje alapján szakterületenként foglalták össze az adott pozícióra jellemző havi bruttó béreket. Íme a HR-esekre vonatkozó blokk.

A Hays tapasztalatai szerint HR-ben a learning & development (tanulás-fejlesztés) és az employer branding (munkaadói márkaépítés) területek különös figyelmet kaptak a multi cégek körében, de már a kkv szektor is felismeri a dolgozói elkötelezettség fontosságát. Az oktatásban nagyobb a szerepe az egymástól tanulásnak, a belső tudásmegosztásnak. Fontos lesz az innovációs eszközök implementálásában jártas szakember. A megtartásban a fizetés és a juttatások mellett a munkavállalói élmény  kerül előtérbe például tehetséggondozó programokkal.

Havi bruttó fizetések a Hays megbízásai alapján HR területen (Forint):


Pozíció Minimum Maximum Átlag
International HR Director 1 300 000 2 000 000 1 600 000
HR Director 1 100 000 1 500 000 1 300 000
Global Business Partner 1 000 000 1 500 000 1 200 000
HR Manager    700 000    900 000    800 000
HR Business Partner    550 000    800 000    750 000
HR Generalist    450 000    700 000    550 000
HR Specialist    350 000    600 000    450 000
HR Assistant    270 000    350 000    300 000
HR Administrator    220 000    330 000    250 000
Recruitment (toborzási) Manager    450 000    650 000    600 000
Recruiter (belső toborzó)    350 000    600 000    450 000
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek